Vonatbaleset: már négy halott

Monorierdő |

<p>Négy halálos áldozata és 27 sérültje van a Pest megyei Monorierdőnél hétfő délelőtt történt vonatbalesetnek; egy férfi és két nő a helyszínen meghalt, egy ember később, a kórházba szállítás után vesztette életét. Szemtanúk beszámolója szerint a Budapest felé közlekedő InterCity az állomás előtt lelassított, lehet, hogy meg is állt, ezért szaladt bele a szerelvényt követő személyvonat. Az MTI tudósítói a helyszínről azt jelentették, hogy a személyvonat mozdonya az előtte haladó szerelvény alá fúródott, több vagon leesett a sínekről.</p>

A tűzoltók a sérülteket az ablakokon keresztül mentették ki. A mentősök mentőhelikopterrel 4 életveszélyes sérültet, mentőautókkal 4 súlyos és 19 könnyű sérültet szállítottak kórházba.

Az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, a mozdonyt kihúzták az előtte lévő szerelvény alól, a roncsok között nem találtak több áldozatot, és sérültet sem.

Az Országos Mentőszolgálat szóvivője elmondta: a jelenlegi adatok szerint a balesetben hárman haltak meg a helyszínen, négyen életveszélyes, négyen pedig súlyos sérülést szenvedtek, őket mentőhelikopter vitte kórházba. Tizenkilenc embert könnyebb sérülésekkel, mentőautóval szállítottak különböző kórházakba.

Az OKF szóvivője a helyszínen újságíróknak elmondta, hogy 30 tűzoltó dolgozik a szétroncsolódott kocsiban, hogy széthúzza az egymásba csúszott elemeket. Keresik a kocsi fekete dobozát, amelyből a későbbi vizsgálat során következtetéseket lehet majd levonni a baleset körülményeiről. A szóvivő közölte, hogy a műszaki mentési munkálatok feltehetően késő estig eltartanak, a vasútvonalon valószínűleg még kedden sem áll helyre a közlekedés.

A balesetben megsérült utasok kórházba szállításáról a monori kapitányság ügyelete ad felvilágosítást a 06-29-410-367-es telefonszámon. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?