Von der Leyen: sikeres az EU-s oltási kampány

Ursula von der Leyen

Sikeres és egyre gyorsabb az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) okozta betegséggel (Covid-19) szembeni védelem biztosítására közösen szervezett európai uniós (EU-) oltási kampány, az összefogás révén már másodpercenként átlagosan 30 embert oltanak be a közösségben - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csütörtökön.

A brüsszeli bizottság német vezetője a Westdeutscher Rundfunk (WDR) német regionális közszolgálati médiatársaság Europaforum című rendezvényén tartott előadásában kiemelte, hogy a tagországoknak kiszállított oltóanyag-mennyiség a hét végére eléri a 260 millió adagot.

Ez azt jelenti, hogy a kampány tavaly december végi kezdete óta a felnőtt lakosság több mint 50 százalékának sikerült vakcinát biztosítani.

Mintegy 200 millió adagot be is adtak, és "a tempó tovább emelkedik" - mondta Ursula von der Leyen, kiemelve: az eddigi eredmények alapján elérhető az a cél, hogy július végére a felnőtt lakosság 70 százalékának biztosítsák az oltás lehetőségét.

Ez "majdnem ugyanaz az cél, amelyet az Egyesült Államok kitűzött, ami megmutatja, mennyire közeledtek egymáshoz oltási kampányaink", pedig a folyamat elején az EU-ban még "irigykedve" tekintettek a gyorsabban haladó Nagy-Britanniára és az Egyesült Államokra.

Ráadásul míg "mások a teljes vakcinatermelésüket megtartják maguknak, az EU bezárkózás nélkül teljesíti oltási céljait" - fejtette ki Ursula von der Leyen.

Rámutatott, hogy az EU a legnagyobb exportőr, már 220 millió adagot, vagyis csaknem ugyanakkora mennyiséget szállított a világ más térségeibe a Covid-19 elleni oltóanyagokból, mint amennyit lakossága védelmére felhasznál.

"Az EU a világ egyetlen térsége, amelynek sikerült a saját lakosságát ellátni és fair módon osztozni" - mondta a brüsszeli bizottság vezetője.

Hozzátette, hogy erre a "nyitottságra és méltányosságra büszkék lehetünk".

A többi között szólt arról az éppen csütörtökön aláírt szerződésről is, amellyel a bizottság további 1,8 milliárd adag Pfizer/BioNTech-féle oltóanyagot köt le a 2021 vége és 2023 közötti időszakra. Mint mondta, ez nemcsak a világ legnagyobb szabású vakcinabeszerzési megállapodása, hanem az EU "életbiztosítása" arra az esetre, ha tartóssá válna a koronavírus-világjárvány okozta válság.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?