Külföld

Von der Leyen: az EU elérte a célt, hogy a felnőttek 70 százalékának elég vakcina álljon rendelkezésre

Az Európai Unió elérte azt a kitűzött célt, hogy júliusra rendelkezésre álljon a felnőtt lakosság 70 százalékának teljes beoltására elegendő vakcina a koronavírus ellen – jelentette be szombaton Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke.
MTI

2021. július 10. 14:39

Ursula von der Leyen
- TASR

A 27 tagországi kormány felelős azért, hogy az emberek megkapják a vakcinát – és egyes kormányok ebben sokkal gyorsabbak voltak, mint mások –, de a bizottsági elnök hangsúlyozta, hogy „az EU megtartotta a szavát”.

Az EU közös vakcinabeszerzési programja keretében – amelyet a bizottság irányított – 500 millió adag (330 millió Pfizer-BioNTech-, 100 millió AstraZeneca-, 50 millió Moderna- és 20 millió Johnson and Johnson) vakcinát szállítanak ki vasárnapig a tagországoknak –, amelyekben összesen körülbelül 366 millió felnőtt él.    

„Még nem győztük le a koronavírus-járványt, de felkészültünk arra, hogy folytassuk a tagországok oltóanyaggal történő  ellátását az új vírusvariánsok ellen is. Nekik most meg kell tenniük mindent annak érdekében, hogy folytatódjon a tömeges oltás. Csakis akkor leszünk mindannyian biztonságban” – jelentette ki a bizottsági elnök.

Támogassa az ujszo.com -ot

Úgy vagyunk az újságírással, mint a hivatásos zenészek: fellépünk naponta a „kőszínházban", elegáns ruhában a hűséges, bérletes közönségünk előtt, vagyis eljuttatjuk a postaládákba, árushelyekre nyomtatott napilapként a fizetős Új Szót. És mondhatjuk azt, hogy kiállunk a mélyen tisztelt publikum elé a korzón is, kicsit könnyedebben szórakoztatjuk, elgondolkodtatjuk a közönséget, érzelmeket kiváltva az erre járó tömegből. Ez az előadás pontosan olyan szenvedélyes, mint a kőszínházi fellépés, ugyanúgy sok munkával jár, mégis ingyenes. Ha tetszett, hálásan fogadjuk adományát, amit a jelképes hegedűtokba helyezhet. Eddigi felajánlásait is szívből köszönjük az új hangszerekhez, a zenekar bővítéséhez, a repertoár kiszélesítéséhez: az ujszo.com naprakész működtetéséhez.

Ha támogatna bennünket, kattintson az alábbi gombra. Köszönjük.

Támogatom
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik. Egyben felhívjuk figyelmüket, hogy a kommentekhez tartozó IP címeket a rendszer elraktározza.

Önnek ajánljuk
iskolai zaklatás k

A gyerekek közel felét zaklatják – mindenhol megelőző intézkedésekre van szükség

Betört a házakba, autókat lopott – a nyomok egy tetteshez vezettek

Betört a házakba, autókat lopott – a nyomok egy tetteshez vezettek

FriderikuszPodcast

Eva Rezešová: Ötkor kivettek a zárkából és elvittek a csurmába (VIDEÓ)

Novak Djokovic
Frissítve

Djokovic nem indulhat az Australian Openen

koronavírus

Koronavírus – Háromezer felett az egy nap alatt regisztrált betegek száma, 48-an elhunytak

kötelező oltás

Ausztriából költöznek Sopronba a kötelező oltás miatt

Legfrissebb galériák
Olvasta már?
logo

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

logo 18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.