Visszavont vallomás

Washington/Bejrút. Zacarias Moussaoui, az Egyesült Államokban a tavaly szeptember 11-i terrorcselekményekkel összefüggésben vád alá helyezett, marokkói születésű francia állampolgár visszavonta bűnösségének részleges elismerését tartalmazó vallomását.

Előzőleg azt közölte, el kívánja ismerni bűnösségét. Utóbb tett viszszavonó kijelentése nyomán most már teljes a káosz abban a tekintetben, hogy végül is mi az, amit a vádlott elismer. Moussaoui a vád szerint az összehangolt terrorcselekményben való részvételre készült, s abban, hogy ő legyen a negyedik elrabolt repülőgépen az ötödik géprabló, csak az akadályozta meg, hogy előzőleg letartóztatták, mert gyanút ébresztett maga ellen egy amerikai pilótaképző iskolában. Egy héttel ezelőtt Moussaoui a bíró előtt már közölte, hogy az al-Kaida tagja volt, és hogy tudott arról, mi készült szeptember 11-én. A bíró akkor arra szólította fel, hogy újból gondolja át, milyen vallomást kíván tenni.

Carlost, a világ egykoron leghíresebb terroristáját nagy elégedettséggel töltötték el az Egyesült Államok ellen szeptember 11-én elkövetett támadások egy libanoni újságban megjelent interjú tanúsága szerint. „Mély elégedettséget éreztem, amit annak leírhatatlan érzése követett, hogy kartúmi áldozataim nem voltak hiábavalók” – mondta Carlos franciaországi zárkájából a libanoni az-Záfir újságnak e-mailen nyilatkozva. A venezuelait, akit eredetileg Ilich Ramírez Sáncheznek hívnak, de általában csak Carlos, a Sakál néven ismertek, 1994-ben fogták el szudáni rejtekhelyén és adták át Franciaországnak. Egy párizsi bíróság 1997-ben életfogytiglani börtönre ítélte két francia titkos ügynök és egy állítólagos informátor 1975-ben történt meggyilkolása miatt. A tárgyalás alatt Carlos bevallotta, hogy 1975-ben ő vezette a Kőolajexportáló Országok Szervezetének (OPEC) bécsi székháza elleni támadást, amelyben hárman haltak meg.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?