Visszaküldték a börtönbe az iszlámellenes film feltételezett készítőjét

Washington |

<p>Visszaküldte a bíróság a börtönbe szerdán azt a kaliforniai férfit, aki minden bizonnyal a muszlim világban zavargásokat kiváltó iszlámellenes amatőr film készítője, és egy hónap múlva kívánja kivizsgálni, hogy az illető megsértette-e feltételes szabadlábra helyezésének előírásait.</p>

 

Az egyiptomi születésű, széles körben leginkább Nakoula Basseley Nakoula néven ismert férfit eredetileg banki csalás miatt ítélték el. A bíróság előtt magát Mark Basseley Youssef néven igazoló illető szerdán tagadta az ellene felhozott vádat, miszerint nyolc rendben sértette meg korábbi szabadlábra helyezésének feltételeit.    Youssef-Nakoulát azzal vádolják, hogy a próbaidő alatt hazudott a hatóságoknak a film elkészítésében játszott szerepével kapcsolatban, álneveket használt, és felügyelőtisztjének jóváhagyása nélkül internetezett.    Nagy valószínűség szerint a kopt keresztény hitű férfi áll annak a Mohamed prófétát gyalázó, Innocence of Muslims (A muszlimok ártatlansága) című filmnek az elkészítése mögött, amelynek 13 perces, a YouTube videomegosztóra feltöltött előzetese heves tiltakozásokat váltott ki több muszlim országban. Ezekkel párhuzamosan, szeptember 11-én terrortámadást hajtottak végre a kelet-líbiai Bengáziban működő amerikai konzulátus ellen, aminek következtében az ott tartózkodó nagykövet és három munkatársa életét vesztette.    A film eszelősnek és szexuális aberráltnak mutatja be Mohamedet. Az amerikai hatóságok hivatalosan nem foglalkoznak az alacsony költségvetésű és szakértők szerint csapnivaló "alkotás" mondanivalójával, ha azonban kiderül, hogy Youssef-Nakoula megsértette a feltételes szabadlábra helyezés kikötéseit, akkor vissza kell mennie a börtönbe, hogy letöltse a rá kiszabott büntetés hátralévő két évét.    A férfi médiaforrások szerint legalább 17 nevet és álnevet használt csak szeptember óta; a Mark Basseley Youssef változatot saját bevallása szerint 2002 óta viseli rendszeresen.    Youssef feltételes szabadlábra helyezését tavaly rendelték el. Az ügy következő tárgyalását november 9-re tűzték ki, addig a férfit egy Los Angeles-i börtönben őrzik. Most már megtagadták tőle azt is, hogy óvadékot tehessen le.[[{"type":"media","view_mode":"media_large","fid":"80941","attributes":{"alt":"","class":"media-image","title":"","typeof":"foaf:Image"}}]]
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?