Villamosszékben kivégeztek egy többszörös gyilkost az Egyesült Államokban

Stephen West

Villamosszékben kivégeztek egy többszörös gyilkost helyi idő szerint csütörtökön este Tennessee állam fővárosában, Nashville-ben. 

Az 56 éves Stephen West 1986-ban halálra késelt egy 51 esztendős nőt és 15 éves kislányát, akit előtte megerőszakolt. 1999-bem ítélték halálra. 

West ügyvédei kegyelmi kérvényt nyújtottak be, azzal érveltek, hogy a gyilkosságot nem is védencük, hanem a bűntársa követte el. A bűntársat, Ronnie Martint külön perben ítélték el, de mivel a gyilkosság elkövetésekor kiskorú volt, életfogytig tartó börtönbüntetést kapott. 

West kegyelmi kérvényét Bill Lee, Tennessee állam republikánus kormányzója elutasította. A déli állam ugyanis egyike annak a 27 amerikai tagállamnak, ahol azt is halára ítélhetik, aki nem maga gyilkolt, hanem tettestárs volt gyilkosságban. 

Westet méreginjekcióval végezték volna ki, de a hét elején két ügyvédje révén jelezte, hogy inkább a villamosszéket választja. Az ügyvédek ugyan "alkotmányellenesnek" nevezték ezt a kivégzési formát is, de - mint beadványukban fogalmaztak - "kevésbé fájdalmas" a három halálos szerből összeállított méregkeveréknél. Tennessee-ben lehetővé teszik ugyanis, hogy azok, akiket 1999 előtt elkövetett bűncselekményekért ítéltek halálra, választhatnak a két kivégzési módszer között. 

A déli államban tavaly augusztus óta három halálos ítéletet hajtottak végre. Jelenleg egy ember vár a siralomházban a kivégzésére, amelyre várhatóan decemberben kerül sor. David Earl Miller, akit szintén gyilkosságért ítéltek el, hétfőn jelezte, hogy ugyancsak a villamosszéket választja. 

Tennessee-ben 1960 óta a csütörtöki kivégzés volt a második, amelyet villamosszékben hajtottak végre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?