VIDEÓ: Az MSZP-s Bangóné Borbély Ildikó élő adásban patkányozta le a Fidesz-szavazókat

bang

Megdöbbenve fogadták Bangóné Borbély Ildikó szavait az ATV reggeli műsorában. "Sok a patkány Magyarországon" - mondta a politikus.

Bangóné Borbély Ildikó MSZP-s parlamenti képviselő az ATV reggeli műsorának vendége volt, arra a megállapításra, hogy a Fidesz támogatottsága folyamatosan növekszik, úgy reagált, hogy

Csak hogy egy mondatot mondjak, ha már szókimondó vagyok, sok a patkány Magyarországon

A két műsorvezető egy pillanatra lefagyott, majd visszakérdeztek, hogy "ennek mi az áthallása?", Bangóné erre csak annyit mondott, hogy

Mindenki úgy gondolja, ahogy akarja. Ezt meg kellene állítani, a patkányinváziót is, mert nagyon sok kárt tudnak okozni Magyarországon és okoztak is az elmúlt időszakban.

Az esetre Bayer Zsolt publicista is reagált a Facebook-oldalán:

Bayer felháborodása nehezen érthető, tekintve az eddigi megnyilvánulásait. Csak, hogy pár klasszikust idézzünk:

Bárki, aki ebben az országban elgázol egy cigány gyereket, akkor cselekszik helyesen, ha eszébe sem jut megállni. Cigány gyerek elgázolása esetén tapossunk bele a gázba.

A pápa vagy egy demens vénember, aki teljességgel alkalmatlan a pápai poszt betöltésére, vagy egy gazember.

Ha még egyszer ezek vagy ilyennek megjelennek a parlament épületében, és ott megzavarják a munkát, akkor úgy kell őket kivágni, mint a macskát szarni. Ha a taknyukon és a vérükön kell őket kirángatni, akkor a taknyukon és a vérükön.

Csak akkor nincsen riadó, amikor milliószámra özönlenek befelé az idegenek. Akiket a második emeletről kiugorván is még le kell lőni.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?