Vérfürdőre figyelmeztetnek segélyszervezetek Rafahnál

izraeli-palesztin konfliktus

Bármilyen, a Gázai övezet déli részén fekvő Rafah területére történő izraeli katonai előretörés rengeteg palesztin ember halálát okozhatja, miközben fennáll a humanitárius segítségnyújtás összeomlásának veszélye is – közölték a térségben tevékenykedő segélyszervezetek pénteken.

Izrael korábban azzal fenyegetőzött, hogy Hán-Júniszból Rafahba irányítja katonai egységeit, ahol a bombázások elől menekülő emberek miatt a lakosság száma megötszöröződött.    

Jelenleg mintegy 1,5 millió ember tartózkodik túlzsúfolt óvóhelyeken vagy az utcán, amelyet egyiptomi és izraeli határkerítések, a Földközi-tenger és az izraeli erők zárnak körül.

„Egy gigantikus menekülttáborban nem lehet háborúzni” – mondta Jan Egeland, a Norvég Menekült Tanács főtitkára.

Izrael elmondása szerint tesznek lépéseket a civilek megóvása érdekében, de azzal vádolják a Hamász harcosait hogy szánt szándékkal rejtőzködnek óvóhelyeken, amit a terrorszervezet kategorikusan tagad.

A gázai egészségügyi minisztérium adatai szerint ez idáig több mint 27 ezer palesztin halt meg az október 7-én kirobbant háborúban, amelyet Izrael az után indított, hogy a Hamász fegyveresei betörtek az ország déli részébe, megöltek 1200 embert, további mintegy háromezret megsebesítettek és több mint kétszáz túsz hurcoltak magukkal az övezetbe.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?