Véres péntek Irakban

Fallúdzsa/Bagdad. A tegnapi harcok és merényletek ismét több tucat áldozatot követeltek, főleg Fallúdzsában és a fővárosban. Fallúdzsában 44 ember vesztette életét, 27 pedig megsebesült a szunnita ellenállás tűzfészkének számító város ellen hajnalban végrehajtott amerikai légitámadásban.

Fallúdzsa/Bagdad. A tegnapi harcok és merényletek ismét több tucat áldozatot követeltek, főleg Fallúdzsában és a fővárosban. Fallúdzsában 44 ember vesztette életét, 27 pedig megsebesült a szunnita ellenállás tűzfészkének számító város ellen hajnalban végrehajtott amerikai légitámadásban. A veszteségmérleget az iraki egészségügyi minisztérium tette közzé. Az amerikai haderő felderítési adatokra hivatkozva azt közölte, hogy akár 60 ellenséges harcos is életét veszthette. A csütörtökön kezdődött légicsapások tegnap hajnalra is áthúzódtak. A művelet katonai források és szemtanúk szerint Abu Muszab az-Zarkávi terrorista vezér hívei ellen irányultak. A hadsereg olyan értesülések birtokában fogott hozzá az akcióhoz a Bagdadtól 50 kilométernyire nyugatra fekvő városban, hogy a szóban forgó helyen mintegy kilencven külföldi harcos bujkál, illetve a nemzetközi erők elleni harcra szánt fegyvereket rejtegetnek. Az amerikai hadsereg ugyanezzel a céllal hadműveletet kezdett Ramádiban, az al-Anbár tartománybeli szunnita felkelés másik gócpontjában is. A Hurrikán művelet fedőnevű támadás során egy amerikai tengerészgyalogos megsebesült.

Az iraki főváros központjában gépkocsiba rejtett pokolgép robbant, a detonáció következtében legalább tizenhárman meghaltak – közölte az iraki kormány szóvivője. Amerikai katonai források szerint a sebesültek száma ötvenre tehető. Az iraki belügyi szóvivő elmondta: egy öngyilkos merénylő autójával belehajtott egy hat járműből álló rendőrségi gépkocsioszlopba, s ezt követően hozta működésbe a robbanószerkezetet. A robbanás helyszínén az úttesten hatalmas kráter tátong, számos rendőrautó lángokban állt. A rendőrségi járművek a merénylet helyszínétől nem messze lévő Haifa utcába tartottak, hogy lezárják azt. Az utca – Bagdad egyik főútvonala – az iraki felkelők fellegvára. Az itt rejtőző fegyveresek ellen amerikai egységek és az iraki erők tegnap támadást indítottak, és közülük ötvenet őrizetbe vettek. (MTI, t)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?