Bászra/Fallúdzsa/Rijád. A dél-iraki Bászrában tegnap három robbantásban hatvannyolcan haltak meg. A szaúdi fővárosban is felrobbant egy gépkocsi, itt több mint tízen vesztették életüket.
Véres iraki és szaúd-arábiai merényletek
Óvodás és középiskolás áldozatok
Bászra Szaudia nevű negyedében négy gépkocsi robbant fel és pusztított el két iskolabuszt. A robbanás megrongálta a rendőrség épületét is, és két méter mély, három méter széles gödröt vágott az úttestbe. A két iskolabusz egyike óvodásokat, a másik középiskolás lányokat szállított. Az áldozatok a felismerhetetlenségig összeégtek. Szamir Saker Mahmúd al-Szumajdai iraki belügyminiszter terroristákat okolt a robbantások elkövetésével. Mint mondta, a bászrai támadások hasonlítottak a síiták és kurdok ellen korábban elkövetett, külföldi iszlám szélsőségeseknek tulajdonított merényletekhez. Amerikai illetékesek feltételezik, hogy az al-Kaida terrorszervezettel is kapcsolatban álló jordániai Abu Muszab az-Zarkavi áll több véres iraki merénylet mögött. A belügyminiszter szerint egyelőre nem tudni, öngyilkos merénylők robbantották-e fel a gépkocsiba rejtett pokolgépeket. A bászrai rendőrfőnök elmondta: a gépkocsikban TNT és rakéták voltak.
Szerencséjük volt a cseheknek
A Bászrától délre fekvő Zubeir rendőrállomás elleni támadást követően megsebesült négy brit katona is, ketten súlyosan. A támadásnak hajszál híján áldozatul estek cseh katonai rendészek is: az épületben tartózkodtak, amikor az akadémia előtt bekövetkezett a detonáció. Milan Diviak parancsnok elmondta: a falak megvédték embereit a detonáció hatásától. A cseh alakulat minden tagja jól van.
Tony Blair brit kormányfő a londoni alsóházban a tegnapi merényletek kapcsán kijelentette: a kormány úgy tartja, hogy elégséges a Bászrában állomásozó brit erők létszáma, és nincsenek tervek újabb egységek kivezénylésére.
Holtan találták meg Irakban azt a dán férfit, akinek másfél hete veszett nyoma – közölte a dán külügyminisztérium. A tárcát kedden este értesítette az amerikai vezetésű iraki Ideiglenes Koalíciós Hatóság a férfi holttestének felleléséről. A dán férfi személyazonosságát nem hozták nyilvánosságra.
Kiújult harcok Fallúdzsában
Amerikai katonák és iraki felkelők a tűzszünet ellenére ismét tűzpárbajt vívtak tegnap reggel Fallúdzsában. Hat – más források szerint kilenc – iraki civil meghalt, tíz pedig megsérült az összecsapásokban. Az újabb harcok alig néhány órával azután törtek ki, hogy Donald Rumsfeld amerikai védelmi miniszter kijelentette: a fallúdzsai tűzszünet nem fog tartani a végtelenségig. Érdekes hír, hogy iraki katonák is megöltek Észak-Irakban négy felkelőt és lefoglaltak három, robbanóanyaggal megrakott autót. Anvar Amin iraki vezérőrnagy elmondta: az amerikai támogatottságú iraki polgári védelmi hadtest (ICDC) katonái egy bejelentés alapján ütöttek rajta a gerillák rejtekhelyén, Kirkuk várostól mintegy 130 kilométerre délre.
Rijádban is feszült a helyzet
Több mint tízen meghaltak, és sokan megsérültek tegnap a szaúdi fővárosban öngyilkos autórobbantás következtében. A merénylet célpontja a szaúdi biztonsági szolgálatoknak otthont adó épület volt. A rendőrség közlése szerint két, autóba rejtett pokolgép robbant fel. Egyes jelentések szerint megtalálták az öngyilkos merénylő holttestét is. A detonációk kora délután történtek, nagyjából akkor, amikor az alkalmazottak hazaindulnak munkahelyükről. A robbanások komolyan megrongálták az épület falait, betörték az ablaküvegeket és tüzet okoztak. A lehulló törmelék megrongálta az épület mellett parkoló gépjárműveket. A múlt héten a terrorizmus ellen hadat viselő szaúdi hatóságok öt, gépkocsiba rejtett pokolgépet hatástalanítottak Rijádban, s feltételezett muszlim szélsőségesek megöltek öt szaúdi rendőrt. Az USA amerikai és nyugati érdekeltségeket fenyegető merényletek veszélyére hivatkozva kivonta a sivatagi királyságból diplomáciai képviseletének nélkülözhető munkatársait, és az ország elhagyására hívta fel az amerikai állampolgárokat.
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.