Végrehajtották az első kísérletet az új marsi leszállóeszközzel

Los Angeles |

<p>Az amerikai űrkutatási hivatal végrehajtotta helyi idő szerint szombaton az első részben sikeresnek mondható kísérletét a majdani marsi landolásokra használandó, repülő csészealj formájú leszállóeszközzel.</p>

Az űreszköz a Hawaii-szigetek egyikéről, Kauairól startolt: egy hatalmas, 36 méteres, héliummal töltött légballonnal emelkedett 36,5 kilométeres magasságba, ahonnan a rakétahajtóművek a hangsebesség csaknem négyszeresével, 55 kilométeres magasságba röpítették  - ebben a magasságban a viszonyok hasonlóak a Mars ritkás légköréhez.

    A megadott magasság elérése után az űreszköz - Low Density Supersonic Decelerator (LDSD) - ereszkedni kezdett egy különleges, felfújható lassítóberendezés és egy hatalmas, 33,5 méter átmérőjű ejtőernyő segítségével, majd 2,5 óra múlva a Csendes-óceánba esett. Az ejtőernyő nem nyílt ki teljesen. A NASA illetékei ennek ellenére azt mondják, hogy a teszt meglehetősen jól sikerült az újfajta űrbéli technológiával, amely a jövőben nagy tömegű űrhajók landolásánál használható a Mars légkörében. Mi több - mondják - egy részben sikeres kísérletből több tanulságot lehet levonni, mint egy tökéletesen sikerültből.

    Az amerikai űrhajózási hivatal évtizedek óta ugyanolyan ejtőernyőt használ a marsi légkörbe érkező űreszközök lelassítására. Ha azonban asztronautákkal együtt, nehezebb űrhajóval történik a landolás, akkor nagyobb és erősebb ejtőernyőre van szükség. A most használt ejtőernyő méreteiben a kétszerese a közel egytonnás Curiosity marsjáró landolásakor használtnál.

    A szombati kísérletet hatszor halasztották el az erős szél miatt. Az űreszközre felszerelt kameráknak köszönhetően interneten világszerte élőben lehetett nyomon követni dollármilliókba kerülő kísérlet egyes mozzanatait. A NASA a nap folyamán tart róla sajtótájékoztatót.

    Az LDSD-vel várhatóan jövő nyáron hajtják végre a következő kísérletet.

    A NASA azt tervezi, hogy 2030 körül küld embereket a Marsra.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?