Véglegesen lezárult a Štrougal-per

Prága. Véglegesen lezárult Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista kormányfő és belügyminiszter pere. Azzal vádolták, hogy a hatvanas évek közepén belügyminiszterként visszaélt hivatalával. A 77 éves Štrogalt a prágai városi bíróság felmentette a vád alól.

Prága. Véglegesen lezárult Lubomír Štrougal volt csehszlovák kommunista kormányfő és belügyminiszter pere. Azzal vádolták, hogy a hatvanas évek közepén belügyminiszterként visszaélt hivatalával. A 77 éves Štrogalt a prágai városi bíróság felmentette a vád alól. Az államügyészség még megfellebbezhette volna a döntést a legfelsőbb bíróságon, de most bejelentette, hogy nem él ezzel jogával, s így a nagy érdeklődéssel kísért ügy véglegesen lezárult. „Elemeztük a helyzetet és az iratokat, s arra a következtetésre jutottunk, hogy a rendelkezésre álló anyag szerint más döntés nem születhetett. Ezért nem élünk a fellebbezés jogával, amit az illetékesek tudomására is hoztunk” – mondta tegnap Pavel Macur ügyészségi szóvivő. Štrougalt azzal vádolták, hogy 1965-ben megakadályozta az ŠtB néhány ügynökének a megbüntetését, akiket három személy meggyilkolásával gyanúsítottak. Štrougal, aki 1961 és 1965 között volt Csehszlovákia belügyminisztere, állítólag annak ellenére adta ki a vizsgálatok leállítására vonatkozó utasítást, hogy a belügyi ellenőrző szervek is bűncselekményt állapítottak meg, s az akkori főügyész is a tettesek felelősségre vonását követelte. A bűncselekmény az 1948-as februári fordulat után történt: az ŠtB három személyt letartóztatott és megkínzott, s miután kiderült, hogy az ellenük felhozott vádak alaptalanok, mindhármukat „menekülési kísérlet közben” agyonlőtték, nehogy fény derüljön az ŠtB praktikáira.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?