Végleg távozik a politikából Kern volt osztrák kancellár

Christian Kern
Bécs |

Christian Kern volt osztrák szociáldemokrata kancellár bejelentette szombaton, hogy végleg távozik a politikából és az üzleti életben folytatja pályáját.

 

Kern két héttel ezelőtt közölte már, hogy távozik az Osztrák Szociáldemokrata Párt (SPÖ) éléről, hogy jövőre jelöltesse magát európai parlamenti képviselőnek. Nem sokkal később azonban bejelentette, az Európai Szocialisták Pártjának (PES) csúcsjelöltje szeretne lenni, hogy a párt EP-választási győzelme esetén pályázhasson az Európai Bizottság elnöki posztjára.

Távozásáról szombati bécsi sajtótájékoztatóján a volt kancellár úgy fogalmazott: "ez hivatásos politikai pályám végét jelenti, és nem mondhatom, hogy emiatt teljesen boldogtalan lennék".

 

Kern teljes politikai visszavonulása után várhatóan Andreas Schieder, a párt korábbi frakcióvezetője lesz az SPÖ listavezetője a jövő májusi EP-választáson, de ezt Kern sajtótájékoztatóján nem kommentálta.

Christian Kern 2016 májusában, Werner Faymann távozása után lett kancellár, és a tavaly decemberi, jobboldali győzelmet hozó választások után kényszerült távozni a kormányfői székből. Előtte az osztrák állami vasúttársaság vezetője volt mintegy hat éven át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?