Vatikáni szóvivő: a pápát tavaly kisebb baleset érte

Vatikánváros |

<p>XVI. Benedeket tavalyi mexikói útján kisebb baleset érte, beütötte a fejét - írta csütörtökön a La Stampa, amelynek értesülését a vatikáni szóvivő megerősítette, de közölte, hogy ez nem játszott szerepet a pápának a lemondással kapcsolatos döntésében.</p>

 

Az olasz napilap lényegében a Szentszék hivatalos lapjának, a L'Osservatore Romanónak a hétfőn megjelent vezércikkéből idézett. Annak szerzője egyike volt azoknak, akik elkísérték a katolikus egyházfőt tavaly márciusban szervezett mexikói és kubai útjára. Ő írta, hogy a pápát mexikói útján baleset érte, amelynek szerencsére nem voltak következményei. Az újságírókat akkor nem tájékoztatták erről.    A La Stampa csütörtöki számában egy egyházi személy, aki ugyancsak részt vett az úton, elmondta: március 25-én reggel az egyik mexikói szálláshelyen, amikor a pápa felkelt, munkatársai arra lettek figyelmesek, hogy az egyházfő haján megszáradt vér volt. Megkérdezték tőle, mi történt, XVI. Benedek pedig elmondta nekik: az éjjel kiment a mosdóba, de mivel nem ismerte ki magát a sötétben, a villanykapcsoló keresése közben beütötte a fejét. A napi program során senki nem vette észre a könnyebb sérülést, amelyet a pápa fejfedője eltakart.    A La Stampa szerint az egyházfő az út után határozta el, hogy le fog mondani a pápai trónról. A lap Georg Ratzingert, az egyházfő testvérét idézte, aki a napokban egy nyilatkozatában elmondta: a pápa magánorvosa nyomatékosan azt tanácsolta XVI. Benedeknek, hogy kerülje a tengeren túli utazásokat, amelyek megterhelik a szervezetét.     Federico Lombardi vatikáni szóvivő csütörtöki sajtóértekezletén megerősítette az akkori baleset hírét, de hozzátette: az az eset nem befolyásolta különösképpen az utazás egészét, és nem is játszott szerepet a pápának a lemondással kapcsolatos mostani döntésében. 
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?