Vasárnap lép trónra Dánia új királya, X. Frigyes

dan korona k

II. Margit dán királynő vasárnap mond le hivatalosan trónjáról, és helyét idősebb fia veszi át, aki X. Frigyes néven lesz Dánia királya.

A 83 éves, 52 éve uralkodó II. Margit újévi televíziós beszédében jelentette be lemondását és azt is, hogy az 55 éves Frigyes koronaherceg követi a trónon.

A nagy népszerűségnek örvendő Frigyes szigorúan véve nem volt lázadó, de gyermekkorában és ifjúként is nyomasztotta a ráirányuló médiafigyelem és az a tudat, hogy ő lesz majd a király – idézte fel Gitte Redder, a dán királyi család szakértője, hozzátéve, hogy a herceg csak húszas éveinek közepén vált magabiztossá.

A kamasz Frigyes neheztelt szüleire, mivel úgy érezte, hogy uralkodói feladataik teljesítése miatt elhanyagolták. A gyors autókban és pörgős életmódban keresett vigaszt, és az 1990-es évek elején elkényeztetett bulihercegnek tartották. 1995-ben azonban, miután megkapta diplomáját az Aarhusi Egyetemen, kezdett megváltozni a róla kialakult kép.

Egyetemi évei alatt Frederik Henriksen álnéven a Harvardon is tanult Amerikában.

A dán mellett angolul, franciául és németül is beszélő herceg a dán haditengerészetnél is szolgált, ahol a búváralakulat tagjaként a Pingo (Pingvin) becenevet kapta, és kitűnő eredménnyel fejezte be kiképzését. 2000-ben részt vett egy négyhónapos, 3500 kilométeres síexpedícióban Grönlandon.

Népszerűsége egyre nőtt, különösen azt követően, hogy 2018-ban elindította az azóta hagyományossá vált éves közösségi rendezvényt, a Royal Run-t (Királyi futást).

„Frigyes sportember, koncertekre és futballmeccsekre jár, ami miatt közvetlenebbül elérhető, mint édesanyja” – tette hozzá Redder.

„Nem akarom magamat egy erődbe zárni. Önmagam akarok lenni, egy emberi lény” – mondta egyszer Frigyes, megfogadva, hogy ezen az sem változtat majd, ha trónra kerül.

Feleségét, Mary Donaldson ausztrál jogászt Sydney-ben egy bárban ismerte meg a 2000-es olimpiai játékok alatt. A modern gondolkodású, a művészetek és a sportok iránt érdeklődő házaspár négy gyermekét igyekszik minél hétköznapibb körülmények között felnevelni, többnyire állami iskolákba járnak.

Frigyes koronaherceg és felesége az utóbbi években, mióta a királynő betöltötte nyolcvanadik évét, egyre több uralkodói kötelezettséget vállalt át tőle.

II. Margit, Dánia népszerű uralkodója, aki vasárnap mond le a trónról, művészként és a monarchia modernizálójaként is maradandó életművet vallhat magáénak. A láncdohányos királynő uralkodik a legrégebben Európában. Éppen 52 éve, 1972. január 14-én lépett Dánia trónjára, apja, IX. Frigyes halála után.

Amikor II. Margit elfoglalta a trónt, a dánoknak csak 45 százaléka akart monarchiában élni, a többség úgy gondolta, a királyságnak nincs helye a modern demokráciában. Margit azonban modernizálta az intézményt, megengedte, hogy két fia közrendű feleséget válasszon magának, és karcsúsította a monarchiát.

A dán királyi család ma a világ legnépszerűbbjei közé tartozik, és a dánok 80 százalékának támogatását élvezi.

Királynőként sikerült egyesítenie a dán nemzetet a nagy változások idején: a globalizáció, a multikulturális állam megjelenése, a 70-es és 80-as évekbeli, majd a 2008-tól 2015-ig tartó gazdasági válságok és a világjárvány alatt

– hangsúlyozta az AFP-nek nyilatkozó Lars Hovebakke Sorensen történész.

II. Margit ugyanakkor Dánia kulturális életének is kiemelkedő alakja. A festőművész, jelmez- és díszlettervező számos alkalommal dolgozott együtt a Dán Királyi Balettel és a Dán Királyi Színházzal. A közelmúltban a Netflix Ehrengard – Egy csábítás története című filmjéért mind díszlet-, mind jelmeztervezői kategóriában jelölték a legfontosabb dán filmes díjra.

A királynő Cambridge-ben és a párizsi Sorbonne-on is tanult, és folyékonyan beszél angolul, franciául, németül és svédül.

Számos könyvet illusztrált, köztük J.R.R. Tolkien A Gyűrűk Ura című művének 2002-ben megjelent dán kiadását. Festményei dániai és külföldi múzeumokban és galériákban láthatók.

A családjában Daisynek becézett királynő sokáig arra készült, hogy akárcsak a több mint 900 éves dán monarchia történetének minden uralkodója, ő is haláláig a trónon marad. Lemondása bejelentésekor idős korával és egészségi problémáival magyarázta döntését.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?