Várandós nőnél mutatták ki a fertőzést Spanyolországban

Madrid |

<p><span id="ctl05_lbLead">Spanyolországban kimutatták a&nbsp;zika</span>vírust egy állapotos nő szervezetében, aki nemrég Kolumbiában járt - közölte a madridi egészségügyi minisztérium csütörtökön. Ő lehet az első várandós, akinél igazolták a fertőzést Európában.</p>

Az egészségügyi tárca közleménye szerint az asszony terhességének 13-14. hetében jár, épp abban az időszakban, amelyben a gyanú szerint különösen veszélyes lehet a fertőzést. A szakemberek úgy vélik, a zikavírus kóros kisfejűséget (mikokefáliát) okoz a magzatoknál.

A fertőzött nőt, akiről a hatóságok semmilyen személyes információt nem árultak el, orvosi megfigyelés alatt tartják.
    
A minisztérium vészhelyzeti koordinációs központjának vezetője korábbi tájékoztatásában azt hangsúlyozta, hogy a fertőzés terhesség esetén kockázatos, egyébként nem vezet súlyos megbetegedéshez.
    
A tigrisszúnyog által terjesztett zikavírus gyors nemzetközi terjedése miatt az Egészségügyi Világszervezet (WHO) február 1-jén globális egészségügyi vészhelyzetet hirdetett és négymillió megbetegedést prognosztizált erre az évre az amerikai kontinensen.
    
A 2015 áprilisa óta regisztrált 1,5 millió zikavírus-fertőzéssel Brazília jelenleg a leginkább érintett ország.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?