Van Rompuy: nem működik a menedékkérők áthelyezését célzó uniós mechanizmus

Brüsszel |

<p>Nem működik a menedékkérők áthelyezésére szolgáló uniós mechanizmus - szögezte le Herman Van Rompuy, az Európai Tanács előző elnöke a Le Soir című belga napilapnak adott interjújában, amely szerdán jelent meg.</p>

Az egykori belga kormányfő elmondta, hogy továbbra is a szolidaritás pártján áll, azonban már kezdettől fogva kétségei vannak a menekültek Európai Unión belüli áthelyezésének működőképességét illetően. Hozzátette, bár a mechanizmus a jelek szerint nem működik - és ennek Van Rompuy fogalmazása szerint "nem csak Magyarország az oka" -, nincs más megoldási javaslata.

Mint mondta, kezdetben mindenki üdvözölte Angela Merkel német kancellárnak a válság kezelését célzó "humanitárius és nemes megközelítését". Németország és a többi ország azonban hamar felismerte, hogy "vannak határai a szolidaritásnak és a nagylelkűségnek" - tette hozzá.

"Ha minden évben befogadnának egymillió menekültet, az veszélybe sodorná a politikai stabilitást Németországban és máshol, s így az Európai Unió egészében is" - hangsúlyozta Van Rompuy, aki 2009 és 2014 között vezette az uniós állam- és kormányfők testületét.

Az Európai Unió és Törökország közötti migrációs egyezményről szólva az Európai Tanács volt elnöke kijelentette, "természetesen nem örül mindenki" a megállapodás létrejöttének, annak hiányában azonban "tarthatatlan helyzetben lennénk", ez pedig "beláthatatlan politikai következményekkel" járna.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?