ÖSSZEFOGLALÓDamaszkusz/Kairó. A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA), az ellenzék fő katonai ereje akkor tart tűzszünetet, ha a hadsereg is ezt teszi – közölte a szervezet katonai tanácsának főnöke.
Van némi remény a tűzszünetre Szíriában
ÖSSZEFOGLALÓ
Damaszkusz/Kairó. A Szabad Szíriai Hadsereg (FSA), az ellenzék fő katonai ereje akkor tart tűzszünetet, ha a hadsereg is ezt teszi – közölte a szervezet katonai tanácsának főnöke. A szíriai külügy ugyanekkor nyilatkozatban tette helyre Lahdar Brahimi nemzetközi megbízott szavait: „A tűzszüneti javaslatot még tanulmányozza a fegyveres erők vezetése, s a végső álláspontot a kérdésről csütörtökön hozzák nyilvánosságra.”
Brahimi ugyanis kisebb szenzációként azt jelentette be Kairóban, hogy az Aszad-kormány beleegyezett a tűzszünetbe a hét második felében tartandó muzulmán áldozati ünnep, az íd al-adha idejére. Az algériai közvetítő elmondta, kapcsolatba lépett néhány harcoló csoporttal is, és a többségük „elvben szintén elfogadta a fegyvernyugvást péntektől”. Úgy látja, ha a tűzszüneti bejelentések sikert hoznak, „arra építeni lehetne egy politikai folyamatba illeszkedő szilárdabb és tartósabb fegyvernyugvás érdekében”.
Ami pedig a realitásokat illeti: Aszad hadseregének légiereje tegnap több támadást hajtott végre Maarrat-en-Numán ellen, ahol egy fontos katonai támaszpont, valamint a Damaszkusz és Aleppó közötti, stratégiai fontosságú autópálya egy szakaszának az ellenőrzéséért folyik a harc. Rakétákkal lőtte a légierő Damaszkusz északkeleti elővárosait, Irbínt és Harasztát is.
Északon, egy katonai ellenőrző pontnál gépkocsiba rejtett pokolgépet robbantott fel egy öngyilkos merénylő. Az állami televízió szerint „fegyveres terrorcsoportok” 13 embert – köztük három gyermeket és egy nőt – öltek meg, helyi ellenzéki aktivisták a kormányerőket vádolták gyilkossággal. Egy tegnapi összesítés szerint kedden 164 ember – köztük 89 civil, 34 lázadó és 41 katona – halt meg.
Az ENSZ Világélelmezési Programja (WFP) októberben már 1,5 millió ember számára küldött élelmiszersegélyt Szíriába a szeptemberi 850 ezerrel szemben, mert úgy ítélte meg, hogy a tél közeledtével romlik a humanitárius helyzet. (MTI, ú)
Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.