Választás utáni pártfúzió

Tokió. A japán kormánykoalíció egyik kis pártja tegnap bejelentette, hogy összeolvad a koalíció és az ország legerősebb pártjával, a Liberális Demokrata Párttal (LDP). Az összeolvadás révén az LDP abszolút többségre tesz szert a hét végén megválasztott új összetételű alsóházban.

Tokió. A japán kormánykoalíció egyik kis pártja tegnap bejelentette, hogy összeolvad a koalíció és az ország legerősebb pártjával, a Liberális Demokrata Párttal (LDP). Az összeolvadás révén az LDP abszolút többségre tesz szert a hét végén megválasztott új összetételű alsóházban. A liberális demokrata Koidzumi Dzsunicsiro kormányfő javasolta a Konzervatív Pártnak a két párt egyesülését. Az erről folytatott tegnapi tanácskozás után Nikai Tosira, a konzervatívok főtitkára közölte a nyilvánossággal a pártfúzióról hozott döntést. Ezt azzal magyarázta, hogy így is segíteni kívánja Koidzumi kormányának reformjait, s a reformok révén a japán gazdaság élénkítését. A konzervatívok csak négy helyet szereztek a 480 fős alsóházban a vasárnapi parlamenti választásokon, öttel kevesebbet, mint amennyit az előző időszakban birtokoltak. A liberális demokraták 240 helyet szereztek, eggyel kevesebbet, mint amennyi szükséges lett volna abszolút többségükhöz. (MTI)

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?