Vádemelés a határt áttörő szlovák ámokfutó ellen

Zalaegerszeg |

<p>Egyebek mellett hivatalos személy elleni erőszakkal vádolja a Zalaegerszegi Nyomozó Ügyészség azt a 23 éves szlovák férfit, akit tavaly júliusban két ország rendőrsége több mint 300 kilométeren át üldözött Székesfehérvártól a horvát-szlovén határig.</p>

Pirger Csaba, a Zala Megyei Főügyészség szóvivője az MTI megkeresésére hétfőn elmondta: két rendbeli hivatalos személy elleni erőszak és kétrendbeli közúti veszélyeztetés, valamint nagyobb kárt okozó rongálás bűntette miatt emeltek vádat a nyitrai férfi ellen.

    A vádlott tavaly július 22-én este az M7-es autópálya 26-os kilométerénél lévő benzinkúton tankolt szlovák rendszámú személyautójába 14 ezer forintért, majd fizetés nélkül elhajtott Nagykanizsa irányába.

    A menekülő autót először a Fejér megyei, majd a somogyi, végül a zalai rendőrök - összesen hat rendőrautóval - próbálták megállítani, de a mindvégig 130 kilométeres sebességgel száguldó kocsi vezetője nem állt meg a jelzéseikre. Előfordult, hogy autóját rákormányozta a mellette haladó rendőrautóra, de volt, hogy ki kellett előle térni, mert lassítás nélkül neki akart menni az előtte haladó szolgálati kocsinak.

    A férfi végül Letenyénél lassítás nélkül, a határsorompót átszakítva és az útlevélkezelő helyiséget megrongálva hajtott át a határon, több mint 1,1 millió forintos kárt okozva.

    A szlovák férfi augusztus 31-től november 8-ig Zalaegerszegen volt őrizetben, illetve előzetes letartóztatásban, azóta szabadlábra került - mondta még el Pirger Csaba.

    A horvát sajtóorgánumok akkori közlése szerint az ámokfutó üldözését a határtól a horvát rendőrök folytatták, mert a sofőr ott sem állt meg, kocsijával a muracsányi (Gorican) fizetőkapu, majd Zágráb előtt, a Sveta Helena-i fizetőkapu fémsorompóját is áttörte. A horvát fővárost elkerülő autópálya-szakaszon átszáguldva egészen a horvát-szlovén határig, Breganáig jutott, ahol a kerítést áttörve egy oszlopnak ütközött, ekkor fogták el a horvát rendőrök, akik ugyancsak eljárást indítottak ellene.

    A két országon és több mint 300 kilométeren át tartó menekülés és üldözés során szerencsére senki nem sérült meg.
 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?