Vádat emeltek egy férfi ellen, aki nyakon szúrta a testvérét

késelés k

Vádat emeltek egy 49 éves budapesti férfival szemben, aki – italozást és előzetes szóváltást követően – nyakon szúrta a testvérét.

A Fővárosi Főügyészség az MTI-hez hétfőn eljuttatott közleményében azt írta, a vádirat szerint a sértett 2020. november 14-én reggel szabadult végrehajtandó szabadságvesztés büntetéséből, és ez alkalomból a családtagjai összejövetelt szerveztek neki egy ferencvárosi lakásban.

A rendezvényen leittasodó sértett és annak szintén ittas állapotú testvére – a későbbi vádlott –, valamint ez utóbbi fia szóváltásba keveredett. A vita során a vádlott fia a sértettet egy alkalommal megütötte, majd a vádlott is rátámadt a testvérére, először meglökte őt, majd egy késsel nyakon szúrta.

A megszúrt testvér nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett, de csak a véletlenen múlt, hogy nem lett az esetnek halálos következménye.

A Fővárosi Főügyészség a többszörös visszaeső, feltételes szabadság hatálya alatt álló és jelenleg is letartóztatásban lévő vádlottat emberölés bűntettének kísérletével vádolja – áll a közleményben.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?