Ukrán választás - A miniszterelnök és az államfő tömbje fej fej mellett

Kijev |

<p>Az ukrán miniszterelnök és az államfő nevével fémjelzett politikai tömörülések fej fej melletti versenyét vetítik előre a vasárnapi előre hozott választás első hivatalos részeredményei.</p>

A központi választási bizottság honlapján hétfőre virradóra közzétett, a szavazatok 15 százalékának feldolgozása alapján összesített részeredményeket szerint az Arszenyij Jacenyuk miniszterelnök vezette Népi Front a voksok 21,7 százalékát szerezte meg, míg az államfő nevével fémjelzett Petro Porosenko Blokkja egy hajszálnyira maradt le mögötte a szavazatok 21,69 százalékával.    A hivatalos részeredmények szerint harmadik helyen van az Andrij Szadovij lembergi (lvivi) polgármester vezette Önsegítés (Szamopomics) nevű párt a voksok 10,11 százalékával.    Rajtuk kívül bekerült még a parlamentbe a Jurij Bojko vezette Ellenzéki Blokk a voksok 9,29 százalékával (a pártot a Majdan-tüntetések nyomán eltávolított volt államfőt, Viktor Janukovicsot támogató Régiók Pártjából kivált politikusok alapították). Oleh Ljasko radikális pártja 7,9 százalékot kapott, míg Julija Timosenko volt miniszterelnök Haza pártja a voksok 6,1 százalékát gyűjtötte össze.    A többi párt nem lépte át a bejutáshoz szükséges ötszázalékos küszöböt.     Az első hivatalos részeredményei némi eltérést mutatnak a korábban közzétett exit poll-eredményektől, amelyek még Petro Porosenko államfő tömbjét hozták ki valószínű győztesnek. Abban azonban nincs változás, hogy a vasárnapi választás az Európa-párti erők elsöprő győzelmét hozta. Petro Porosenko Blokkja be is jelentette, hogy kész már hétfőn koalíciós ajánlatot tenni három másik Európa-párti erőnek, Jacenyuk, Szadovij és Timosenko pártjának.    Elemzők szerint Porosenko Blokkja és a miniszterelnök vezette Népi Front együtt megszerezte a listás helyek több mint felét. Az új ukrán parlamentben 225 képviselői helyet töltenek majd be az ötszázalékos küszöböt átlépő pártok listáin induló jelöltek. A többi mandátumot az egyéni választási körzetek győztesei kapják. Számuk azonban 225 helyett most várhatóan csak 198 lesz, mivel az Oroszország által elcsatolt Krímben és a harcok sújtotta kelet-ukrajnai térségben, a szakadárok ellenőrzése alatti településeken nem tudták megtartani a választásukat.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?