Ukrán nyelvtörvény – aktivitásra buzdít az UMDSZ

Ungvár |

<p>Felhívással fordult Kárpátalja magyarlakta településeinek és járásainak vezetőihez Gajdos István, az Ukrajnai Magyar Demokrata Szövetség (UMDSZ) elnöke, hogy tűzzék napirendre az új ukrán nyelvtörvényben foglaltak megvalósításának kérdését.</p>

A jogszabály kárpátaljai alkalmazása kapcsán Gajdos István az Ungváron megjelenő, UMDSZ-hez közel álló Kárpáti Igaz Szó című lap szombati számának adott interjújában a többi között elmondta, hogy egyelőre hiányzik a nyelvtörvény pontos végrehajtási mechanizmusa, ám az önkormányzatoknak már most forrásokat kellene találniuk a megvalósításához, miközben a költségvetési év már a felénél tart. Hozzátette: azért is fordult felhívással az érintett képviselőkhöz és polgármesterekhez, hogy az önkormányzati üléseken vitassák meg, mi az, ami már működik a magyar nyelvhasználat terén náluk, s mi az, ami még nem, de helyi forrásból is megoldható.

Gajdos úgy vélte, a teljes hivatali ügyvitel kétnyelvűre való állítása sokkal bonyolultabb, több pénzt igénylő probléma, ám szerinte minden remény megvan arra, hogy – ha szakaszosan is – maradéktalanul realizálódnak a jogszabályban foglaltak. Hangsúlyozta, hogy az UMDSZ a maga részéről igyekszik maximálisan támogatni az önkormányzatokat a törvényben foglalt jogok érvényesítésében, szakmai tanácsokkal látva el a vezetőiket. Közölte: az ugyancsak általa irányított Kárpátaljai Határ menti Önkormányzati Társulás a gyakorlati teendők vázolása céljából 2012. augusztus 28-án külön konferenciát szervez Beregszászon az Európa–Magyar Házban. A kárpátaljai politikus szerint jó lenne, ha – mint fogalmazott – a hivatalos Budapest is bekapcsolódna ebbe a folyamatba.

Az UMDSZ elnöke azt is elmondta, hogy Kárpátalján a 2001-es népszámlálás adatai szerint a megyei jogú városok közül Beregszászban és Csapon, valamint az Ungvári, a Beregszászi, a Nagyszőlősi és a Munkácsi járásokban, a kisebb városok közül pedig Nagyszőlősön és Técsőn haladja meg a magyarság aránya a magyar regionális nyelvként való elismeréséhez szükséges 10 százalékot. Ennek kapcsán magyar szempontból rendkívül fontosnak nevezte a 2013-ra tervezett ukrajnai népszámlálásra történő felkészülést. “Maximálisan mozgósítanunk kell közösségünk tagjait, bátran vállalják magyarságukat annak érdekében, hogy megtartsuk jelenlegi pozícióinkat, sőt, ha lehet, itt-ott még javítsunk is rajta” – emlékeztetett Gajdos István.

 


Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?