Ukrán katonai vezető: az oroszok mérgező anyagot tartalmazó lövedékeket vetettek be ukrán területen

ukrán válság k

A délkelet-ukrajnai (Tavria) szektorban az orosz erők egy nap alatt ötször használtak mérgező anyagokat tartalmazó lőszert, valószínűleg klórpikrines gránátokat – mondta el Olekszandr Stupun ezredes, a térségben harcoló ukrán erők közös sajtóközpontjának szóvivője egy keddi tévéműsorban.

„Az ellenség továbbra is megsérti a hadviselés szokásait, és mérgező, azaz vegyi anyagot tartalmazó lőszert használ. Tegnap öt ilyen esetet rögzítettek. Ezek valószínűleg K-51-es gránátok voltak, amelyek klóropikrint tartalmaztak” – fejtette ki a szóvivő. Hozzátette, hogy az ukrán hatóságok minden ilyen esetet külön kivizsgálnak és elemzéseket készítenek, amelyeket majd eljuttatnak a nemzetközi intézményekhez. Stupun megjegyezte ugyanakkor, hogy a klórpikrin ellen a közönséges gázálarcok is védelmet nyújtanak. Andrij Rudik százados, egy ukrán fegyverzetkutató központ néhány nappal ezelőtt arra figyelmeztetett, hogy Oroszország növeli a vegyszeres lőszerek használatát, és új típusú gránátokat használ Ukrajna ellen.

Az ukrán vezérkar stratégiai kommunikációs osztálya a Telegramon arról számolt be, hogy az ukrán erők eltaláltak egy orosz légvédelmi radarállomást az Oroszország által még 2014-ben megszállt Krím félszigeten, Rozdolne falu közelében.

Az ukrán határőrség sajtószolgálata közölte, hogy a luhanszki határosztag bázisán egy újabb dandár jellegű különítmény jött létre, amely már az orosz agresszió visszaverésére irányuló feladatokat látja el. A közlemény szerint a csapat a Pomszta (bosszú) elnevezést kapta jelképesen. Ez volt ugyanis a két éve kezdődött orosz invázióban elsőként elesett határőr, Denisz Tkacs főtörzsőrmester hívóneve. Ez már a tizedik dandárja a határőrséghez tartozó rohamgárdának.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?