Ukrán hadsereg: naponta 50–200 métert haladnak előre az ukrán erők délen

ukrán válság k

Naponta átlagosan 50–200 métert halad előre az ukrán hadsereg ellenoffenzívája a déli frontvonalon – közölte kedden a Tavrija frontszakasz katonai szóvivője.

„Néha kilométerekről van szó, máskor meg egyáltalán nincs semmi mozgás, mert meg kell vetnünk a lábunkat, és óvnunk kell csapatainkat” – mondta Olekszandr Stupun szóvivő az Ukrinform hírügynökségnek az állami hírtelevízió jelentése szerint.

Hozzátette, hogy az orosz erők mindeközben folyton azon vannak, hogy visszafoglalják az elvesztett állásokat, és egyre újabb tartalékokat mozgósítanak.

„A Tavrija frontszakasz harcosai az ellenoffenzíva kezdete óta több mint 255 négyzetkilométer ukrajnai területet szabadítottak fel” – hangsúlyozta Stupun.

Andrij Kovaljov vezérkari szóvivő kedden további előrehaladásról számolt be más frontszakaszokon, így például a zaporizzsjai Robotine településtől délre, illetve délkeletre. Tájékoztatása szerint az ukrán csapatok éppen most ássák be magukat az új állásokba.

Ukrajna mintegy három hónapja indította ellenoffenzíváját megszállt területei visszafoglalására. Ennek ellenére Oroszország a 2014-ben elcsatolt Krím félszigetet is beleértve továbbra is mintegy 100 ezer négyzetkilométer területet tart ellenőrzése alatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?