Ukrán elnök: Oroszország rakétacsapást mért Krivij Rihre, többen meghaltak

zelenszkij kp

Az orosz hadsereg ballisztikus rakétával mért újabb csapást péntek délután Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szülővárosára, a Dnyipropetrovszk megyében lévő Krivij Rihre, a támadásban az eddigi információk szerint négy ember vesztette életét és heten sérültek meg, közülük hárman súlyosan – közölték a helyi hatóságok.

Zelenszkij a Telegramon azt írta, hogy egy oktatási intézményben, több lakóépületben és a polgári infrastruktúra létesítményeiben okozott károkat a légicsapás. „Minden ilyen terrortámadás egy újabb emlékeztető arra, hogy kivel van dolgunk. Oroszország nem áll meg magától, csak közös nyomásgyakorlással lehet feltartóztatni. Mindenkinek, aki értékeli az emberéletet, nyomást kell gyakorolnia a világon” – hangsúlyozta. Az államfő egy néhány másodperces videófelvételt is mellékelt bejegyzéséhez az okozott pusztításról. A helyi közigazgatás közlése szerint a városban két ötemeletes épület rongálódott meg, ezek közül az egyik kigyulladt, és egy használaton kívüli épületben is károk keletkeztek.

Olekszandr Prokugyin, a déli Herszon megye kormányzója arról tájékoztatott, hogy az orosz erők reggel drónnal mértek csapást Antonyivka településre, aminek következtében egy férfi életét vesztette egy tömegközlekedési megállóban.

Az ukrán Különleges Műveleti Erők (SZSZO) sajtószolgálata arról számolt be, hogy nyomára bukkantak azoknak az orosz katonáknak, akik meggyilkoltak két ukrán hadifoglyot. Kettőt közülük lelőttek, hármat fogságba ejtettek. Az elfogott orosz katonák már tanúvallomást is tettek, róluk kiderült, hogy a 40. sarkvidéki dandár tengerészgyalogosai. A kihallgatáson elismerték, hogy elfogták az ukrán területvédelmi erők két katonáját, és ezt jelezték századuk parancsnokának. A századparancsnok rádión keresztül utasította őket, hogy végezzék ki az ukrán katonákat, akik ezt hallva menekülni próbáltak, de az orosz katonák tüzet nyitottak rájuk. Az SZSZO emlékeztetett arra, hogy a hadifoglyok kivégzése a genfi egyezmények durva megsértése és háborús bűntett.

Az ukrán vezérkar pénteken a Facebookon közölte, hogy előző nap az ukrán erők megsemmisítették az orosz hadsereg radarberendezéseit az oroszországi belgorodi régióban. Reggeli harctéri helyzetjelentésében a vezérkar azt írta, hogy az elmúlt napban a front teljes hosszán 141 harci összecsapás volt, az ukrán csapatok a Donyeck megyei Pokrovszk térségében 53 rohamot vertek vissza 19 településnél, ezen felül az orosz erők 20 alkalommal indítottak támadást az oroszországi kurszki régióban lévő ukrán állások ellen. A kijevi katonai vezetés közlése szerint az orosz hadsereg ukrajnai embervesztesége megközelítette a 816 ezret, csütörtökön az ukrán erők egyéb orosz haditechnikai eszközök mellett megsemmisítettek 12 harckocsit, négy tüzérségi rendszert és 63 drónt.

Az ukrán légierő közlése szerint az éjjel Oroszország két Iszkander-M ballisztikus rakétával és ötven – különböző típusú – drónnal támadta Ukrajnát, a légvédelem 33 ellenséges drónt lőtt le. Mikola Kalasnik, a Kijev megyei katonai közigazgatás vezetője arról adott hírt, hogy egy orosz drón roncsai sérüléseket okoztak egy 13 éves fiúnak a régióban.

Az országos rendőrség sajtószolgálata közölte, hogy a hatóságok Ukrajna-szerte több mint kétszáz házkutatást tartanak hadkötelesek illegális határátlépése ügyében. „Az említett bűncselekményeket csalással, okirathamisítással, az elektronikus nyilvántartások működésébe való jogosulatlan beavatkozással és tisztviselők vesztegetésével követik el. A rendőrök a főügyészség felügyelete mellett 19 régióban kezdtek el házkutatásokat az illegális ügyletekben részt vevő személyeknél” – írta közleményében a sajtószolgálat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?