Ukrajnai háború – Az olasz kormányfő szerint nem adottak a feltételek a tűzszünethez

Mario Draghi

A békét kizárólag tárgyalással lehet elérni, de jelenleg nem adottak a feltételek sem a fegyverletételhez, sem az orosz és az ukrán elnök közötti találkozóhoz Mario Draghi miniszterelnök szerint, aki a külföldi sajtó újságíróinak tartott tájékoztatót csütörtökön.

Mario Draghi mindenekelőtt a Vlagyimir Putyin orosz elnökkel szerdán folytatott közel egyórás telefonbeszélgetéséről számolt be.

„Azt mondtam Putyinnak, hogy a békéről akarok beszélni, és tűzszünetet szorgalmaztam, arra azonban jelenleg nem adottak a feltételek, és az orosz elnök szerint nem érett még az idő a találkozóra Zelenszkijjel. Putyin azonban apró lépésekről beszélt a tárgyalásokon” – hangoztatta Mario Draghi.  

A római kormányfő hozzátette, hogy változást észlelt az orosz elnök magatartásában, de „óvatosan értelmezem a jelzéseket, maradjunk két lábbal a földön” – tette hozzá Draghi.

Megjegyezte, hogy Ukrajna és Oroszország egyaránt felkérte Rómát az esetleges béketárgyalások feltételeinek biztosítására.

Mario Draghi hozzátette, hogy a felek közötti közvetítésben Törökország tölt be jelentős szerepet, és hamarosan Róma Ankarával és Párizzsal közös egyeztetést tart az ukrán-orosz válsághelyzet megoldása érdekében. Pekinget is jelentős közvetítőnek nevezte emlékeztetve az Európai Unió és Kína közötti pénteki csúcstalálkozóra.

Draghi, amióta 2021 februárjában átvette a római kormány vezetését, most először adott interjút a külföldi sajtó akkreditált tudósítóinak. A közös tájékoztatót a tudósítói szövetség római székházában tartották.  

Az orosz földgáz fizetési feltételeit firtató kérdésre, az Európai Központi bank volt elnökéből lett miniszterelnök úgy válaszolt: a hatályos szerződések érvényesek maradnak, az európai vállalatok a gázt továbbra is euróban vagy dollárban fogják kifizetni. „Amennyire megértettem, az euróra vagy rubelre történő átváltás Moszkva feladata (..) egyáltalán nem egyszerű valutát módosítani a szerződések átírása nélkül” – jelentette ki Draghi. Hangoztatta, hogy az Oroszországból exportált gázszállítmányok „nincsenek veszélyben”.

Ami a védelmi kiadások emelését illeti, az olasz kormányfő cáfolta, hogy ellentétek volnának az általa vezetett kormánykoalícióban. Kijelentette, hogy  Róma a nemzeti össztermék két százalékára emeli a védelmi kiadások mértékét. Korábban a legnagyobb parlamenti frakciót képviselő Öt Csillag Mozgalom (M5S) a fenntartásait fejezte ki a kormány „fegyverkezési” politikája miatt, végül azonban kompromisszumos megoldást sikerült találni, melynek értelmében a költségvetési forrásokat a tervezett két év helyett, hat év alatt emelik a jelenlegi 25 milliárd euróról évi közel negyvenmilliárdra.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?