Ukrajnai békekonferencia – Megkezdődött a tanácskozás Svájcban

svajc zele

Megkezdődött Svájcban az ukrajnai békekonferencia szombaton. A megbeszélésen 92 ország vesz részt, közülük 57 állam- vagy kormányfői szinten; ezzel ez az esemény lesz az év egyik legnagyobb csúcstalálkozója.

A delegációk az ukrajnai gabonaexportról, az orosz ellenőrzés alatt álló zaporizzsjai atomerőmű biztonságáról, a nukleáris fegyverek használatának elutasításáról, valamint humanitárius kérdésekről, például a fogolycseréről akarnak tárgyalni.

A konferencia egy pénteki sajtóközlemény szerint a békefolyamat „első lépése”.

A találkozó célja a lehető legszélesebb körű nemzetközi támogatás biztosítása az ukrán béketervhez, amely Oroszország teljes kivonulását követeli az elfoglalt ukrán területekről.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök részt vesz a találkozón, Olaf Scholz német kancellár közvetlenül a dél-olaszországi Pugliából, a G7-ek találkozójának helyszínéről utazott oda. Az Amerikai Egyesült Államokat Kamala Harris alelnök képviseli.

Vlagyimir Putyin orosz elnököt nem hívták meg. Moszkva legfontosabb szövetségese, Kína pedig lemondta a részvételt. Oroszország más szövetségesei, például India és a Dél-afrikai Köztársaság részt vesz a találkozón, de még miniszteri szinten sem képviselteti magát. Brazília csak megfigyelőként vesz részt. A szervezők eredetileg azt remélték, hogy Oroszország legfontosabb szövetségeseinek állam- és kormányfői is megjelennek a tanácskozáson.

A találkozó svájci szervezői azt remélik, hogy még az idén döntés születik egy újabb konferenciáról, Moszkva részvételével.

Közvetlenül a csúcstalálkozó előtt Vlagyimir Putyin orosz elnök azt követelte, hogy Ukrajna a harcok befejezésének feltételeként mondjon le Donyeck, Luhanszk, Herszon, Zaporizzsja és a fekete-tengeri Krím félsziget területeiről.

A tanácskozásnak egy luxushotel ad otthont, amely magasan a Luzerni-tó fölött található.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?