Ukrajnában több mint 150 ember halt meg az influenzajárványban

<p>Ukrajnában 155 ember halt meg az influenzajárvány következtében - közölte pénteken az ország egészségügyi minisztériuma.</p>

"A járványszezon kezdete óta Ukrajnában 155 ember halt meg az influenzajárványban. Ezt a laboratóriumi vizsgálatok is megerősítették" - mondta az egészségügyi tárca.

A fertőző betegségben eddig két, 17 évesnél fiatalabb gyermek is meghalt.
    
A legtöbb haláleset, szám szerint 32 az Odesszai megyében volt, ugyanakkor Vinnicja megyében 13, Zaporizzsja megyében 12, Rivne megyében pedig 11 ember halt meg a kórban. 
    
Olekszandr Kvitasvili ukrán egészségügyi miniszter a héten elmondta, hogy a megbetegedések száma az ország 18 megyéjében túllépte a járványos küszöböt, közülük 11 megyében ötven százalékkal.
    
Ukrajnában 2015 decembere óta terjed az új típusú, H1N1-es influenza is. Kijev főorvosa, Oleg Ruban korábban bejelentette, hogy az ukrán főváros egészségügyi hatóságai az influenzavírus új törzsét regisztrálták, a H3N2-t, amelyet Svájcból hurcolhattak be Ukrajnába.
    
A 2009-2010-es H1N1 járvány idején Ukrajnában öt hónap leforgása alatt majdnem 6,5 millió ember betegedett meg és 1127-en vesztették életüket.
    
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 2009-ben - a Mexikóban és Egyesült Államokban feljegyzett esetek után - figyelmeztetett először az emberi, a madár- és a sertésinfluenza-vírus genetikai keveredésével létrejött H1N1 okozta világméretű járványra, amely 2010-ig 214 országban összesen 18 500 halálos áldozatot követelt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?