Ukrajnában stagnál a járvány terjedése

koronavírus Ukrajna

Ukrajnában szombatra tovább csökkent az új koronavírusos fertőzöttek száma, kevesebb mint 1300 új beteget jegyeztek fel, a halálos áldozatok száma majdnem pont ugyanannyi volt mint az előző napon, a járvány terjedése általánosságban továbbra is stagnálást mutat.

A hivatalosan közölt adatok alapján az elmúlt napban 1274 új esettel 2 222 701-re nőtt az azonosított fertőzöttek száma. A növekmény több mint háromszázzal kevesebb a megelőző napiénál. Az elhunytak száma 69-cel 51 646-ra emelkedett, míg a megelőző napon számuk 70 volt. Eddig 2 125 685-en gyógyultak meg, közülük az elmúlt napban csaknem ötezren, az aktív betegek száma így tovább csökkent 3700-zal 45 370-re. Kórházba 709 koronavírusos, illetve fertőzésgyanús beteg került, csaknem ugyanannyi, mint a megelőző napon, amikor 762-en kerültek kórházba.

A legtöbb új beteget, 215-öt megint az ország legfertőzöttebb területének számító fővárosban, Kijevben jegyezték fel.

Az egészségügyi minisztérium közlése szerint az oltási kampány február 24-ei kezdete óta 1 430 990-en kapták meg valamely védőoltás első, 230 420-an második dózisát is. Pénteken 60 062 embert oltottak be Ukrajnában.

Az UNIAN hírügynökség beszámolt arról, hogy szombaton több mint ötven hétvégi tömeges oltóközpont nyílt meg az ország 15 régiójában, valamint a fővárosban, Kijevben. Ezek az oltási helyek csak szombaton és vasárnap működnek. Az ott oltásra jelentkezők a kínai Sinovac vállalat által gyártott Coronavac vakcinát vehetik fel. Azok kaphatják meg az oltást, akik előzetesen feliratkoztak az elnevezésű internetes várólistára. A múlt hétvégén még csak 12 oltóközpont működött az országban.  

Viktor Ljasko egészségügyi miniszter egy sajtóinterjúban arról beszélt, hogy a koronavírus mintegy 12 ezer mutációja közül négy az, amelyre különösen figyelni kell, a britre, a dél-afrikaira, az indiaira és a brazilra, ezek okozhatják ugyanis a járvány újabb fellángolását. Fontosnak nevezte ezért, hogy folytatódjon a tömeges oltás kiterjesztése, mert – szavai szerint – ha sokakat beoltanak, akkor elkerülhető lesz, hogy idén ősszel-télen megismétlődjön az a helyzet, amely tavaly ebben az időszakban volt Ukrajnában, amikor húszezerre is felszökött a napi új betegek száma.

Elmondta, hogy Ukrajnában az összes megjelenő mutációt figyelemmel kísérik. Azok DNS-szekvenálását az országban végzik, majd az adatokat eljuttatják egy olyan adatbázisba, amelyhez a világ összes szakértőjének van hozzáférése, így utóbbiak nyomon követhetik, melyik mutáció mennyire fertőző, mennyire súlyos tőle a betegség lefolyása, milyen a hatása a különböző korú betegekre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?