Ukrajna sürgős vitát kért az ENSZ Emberi Jogi Tanácsában

Michelle Bachelet

Sürgős vita megtartását kérte az ENSZ Emberi Jogok Tanácsa elnökétől Ukrajna csütörtökön az emberi jogoknak „az orosz agresszió következtében kialakult” helyzetéről – közölte az ENSZ-szervezet.

Az Emberi Jogi Tanács elnökéhez, az argentin Federico Villegas-hoz intézett levelében Jevhenyija Filipenko, Ukrajna nagykövete kérte, hogy a vitát a lehető leggyorsabban tartsák meg a jövő héten kezdődő 49. ülésszakon, amelyen – a jövő kedden – a tervek szerint részt vesz Szergej Lavrov orosz külügyminiszter is.     

Michelle Bachelet, az ENSZ emberi jogi főbiztosa csütörtökön kijelentette, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás egyértelműen sérti a nemzetközi jogot, és az ukrán polgári lakosság védelme elsődleges feladat.

Az ENSZ menekültügyi szervezete szerint az ukrajnai helyzet rohamosan romlik, és felszólította a szomszédos országokat, hogy tartsák nyitva határaikat a menedéket kérők előtt.

Peter Maurer, a Vöröskereszt Nemzetközi Bizottságának (ICRC) elnöke a Kijevet és más ukrajnai nagyvárosokat ért orosz rakétatámadások után közleményben figyelmeztetett, hogy a háborúban álló valamennyi félnek tiszteletben kell tartania a nemzetközi humanitárius jogot.

„Meg kell kímélni a létfontosságú infrastruktúrát, így a víz-, a gáz- és áramszolgáltató rendszert, a polgári lakóházakat, iskolákat és egészségügyi létesítményeket” – tette hozzá Maurer.

Amennyiben a biztonsági feltételek lehetővé teszik, az ICRC munkatársai továbbra is részt vesznek a kulcsfontosságú infrastruktúra helyreállítását.

Ukrajnában a Vöröskeresztnek mintegy hatszáz segélymunkása dolgozik, közülük négyszáz az ország keleti részében. A szervezet részt vett két olyan, Donyeck megyei szivattyúállomás helyreállításában, amelyet a hét végén ért aknatámadás, és amelynek következtében egymillió ember maradt víz nélkül.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?