Ukrajna felfüggesztette az új fekete-tengeri gabonafolyosó forgalmát

ukrán gabona

Ukrajna orosz harci repülők fenyegetése miatt felfüggesztette az újonnan létesített fekete-tengeri gabonafolyosó forgalmát – közölte csütörtökön a Barva Invest ukrán tanácsadó cég az ország tengeri kikötői igazgatóságára hivatkozva. A hírt később cáfolta az újjáépítési minisztérium.

„A tengeri kikötői igazgatóság szerda este közleményt adott ki, amely szerint október 26-tól felfüggesztik a hajók mozgását a folyosón” – hozta nyilvánosságra a Barva Invest a Telegramon.

A felfüggesztés a cég közlése szerint gyakorlatilag már két napja érvényben van a hadsereg döntése miatt, amelyet a megnövekedett orosz légi tevékenységből eredő fenyegetésre hivatkozva hoztak. „A jelenlegi tilalom a csütörtöki nap végéig érvényes, de elképzelhető, hogy meghosszabbítják” – fűzte hozzá a Barva Invest.    

Az ukrán újjáépítési minisztérium este a Telegram-csatornáján közzétett közleményében cáfolta, hogy felfüggesztették volna a gabonafolyosó működését. „Nem igazak az odesszai kikötőkből és oda induló polgári hajók mozgását szolgáló ideiglenes folyosó megszüntetéséről vagy előre nem jelzett leállásáról szóló információk. Az ukrán haditengerészet által létrehozott összes útvonal működik, és a polgári hajók használják is azt” – szögezte le a tárca. Hozzátette: „tekintettel arra, hogy a folyosót az orosz katonai agresszió rendkívül nehéz körülményei között valósították meg, működtetése során figyelembe veszik a katonai helyzetet és az időjárási viszonyokat”.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a múlt héten jelentette be, hogy utasítást adott hiperszonikus rakétákkal felszerelt MiG-31-es vadászrepülőgépek járőrözésére a Fekete-tenger felett.

Az ukrán déli műveleti parancsnokság szerdán figyelmeztetett arra, hogy az orosz légierő aktív harci cselekményekbe kezdett: aznap négy bombát dobott le az orosz hadsereg a térségre.

Ukrajna augusztusban hozta létre a „humanitárius tengeri folyosót” elsősorban gabonaszállításokra az afrikai és ázsiai országokba.     

Ukrán tisztségviselők közlései szerint eddig több mint 40 teherszállító hajó használta a tengeri folyosót, és másfél millió tonnányi rakomány hagyta el ezen keresztül Ukrajna területét. A szállítmányok zöme gabona, valamint olajos magvak, növényi olajok és repce volt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?