Újságírósors: a World Press Photo-győztes halt meg Szíriában

London |

<p>Parancsuk volt a szíriai kormányerőknek a nyugati újságírók megölésére, ezért végeztek szerdán Marie Colvinnal, a brit Sunday Times 55 éves újságírójával és francia fotóriporter kollegájával, a 28 éves <a href="http://www.worldpressphoto.org/remi-ochlik&quot; target="_blank">Rémi Ochlikkal</a> - írta csütörtökön a The Telegraph című brit lap névtelen forrásra hivatkozva.</p>

Ochlik a World Press Photo nemzetközi sajtófotó verseny egyik idei díjazottja.

Az újság értesülései szerint Bassár el-Aszad szíria elnök csapatai korábban kijelentették, hogy minden újságírót megölnek, aki beteszi a lábát Szíriába. Ezt látszik alátámasztani az is, hogy szerdán több direkt találat érte azt az átmeneti sajtóközponttá alakított homszi házat, ahol Colvin, Ochlik illetve több más újságíró tartózkodott. A két sajtóssal egy rakétagránát végzett, miközben megpróbáltak elmenekülni a központ romjai közül. A támadás előtt a szomszédos Libanonban a titkosszolgálatoknak sikerült lehallgatniuk, ahogy szíriai katonai tisztviselők megbeszélik, miként fogják terrorista csoportok közti összecsapásnak beállítani az akciót - állítja a The Telegraph.

Néhány órával a halála előtt Colvin több nagy TV-csatornának, köztük a BBC-nek és a CNN-nek is adott tudósítást a február 4. óta ostrom alatt álló Homszban kialakult helyzetről. A tapasztalt haditudósító "mérhetetlenül visszataszítónak" nevezte a vérontást, s közölte, hazugság, hogy a kormányerők csak terroristákat támadnak. "A szíriai hadsereg Homsz fázó és éhező lakosságát lövi" - mondta riportjában Colvin, gyilkosoknak nevezve a kormányerőket. A The Telegraph damaszkuszi forrásai szerint a felvételeket akár maga Aszad is láthatta, s ez nyilvánvalóan megpecsételte a brit újságírónő sorsát.

A francia Libération című napilap egy munkatársa, Jean-Pierre Perrin, aki a múlt héten még Colvinnal együtt tudósított Homszból, a brit lapnak elmondta: néhány nappal ezelőtt az újságírók figyelmeztetést kaptak, hogy a szíriai hadsereg szándékosan meg fogja támadni a sajtóközpontot. "Azt a tanácsot kaptuk, hogy hagyjuk el a várost, mert ha a katonák megtalálnak, megölnek minket" - állította Perrin, aki ezután Bejrútba utazott. Aszad csapatai tudták, hogy ha elpusztítják a központot, több információ nem fogja elhagyni a várost - hangsúlyozta az újságíró, aki szerint a rezsim tisztában volt vele, hogy a homszi tudósítók közvetlen bizonyítékot szolgáltattak a hadsereg által elkövetett emberiesség elleni bűntényekről. A hevenyészett sajtóközponti elleni támadásban a halálos áldozatokon túl sérültek is voltak: Edith Bouvier, a Le Figaro című francia napilap 31 éves munkatársa súlyosan, míg Paul Cornby brit, valamint William Daniels francia fotós könnyebben megsérült.

Colvin anyja szerint a lányát szerdán hazarendelte a Sunday Times, mivel túl veszélyessé vált a helyzet Homszban, a tudósító azonban ott maradt, hogy még egy anyagot befejezzen. "Ott kellett maradnia. A végére akart járni még egy sztorinak. Ez az ő öröksége: legyél szenvedélyes és lelkes, ha hiszel valamiben. És csináld a dolgokat olyan becsületesen, alaposan és bátran, ahogyan csak tudod" - mondta.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?