Újságírók kényszermunkán

Phenjan |

<p>Tizenkét évi kényszermunkára ítélték Észak-Koreában azt a két amerikai újságírónőt, akit március közepén tartóztattak le illegális határátlépés és ellenséges tevékenység címén - jelentette hétfőn a KCNA hivatalos észak-koreai hírügynökség.</p>

A dél-koreai média szerint az amerikai-koreai Euna Lee és a kínai-amerikai Laura Ling, a kaliforniai Current TV munkatársai a Tumen folyó kínai oldaláról készítettek filmfelvételeket az észak-koreai határövezetről, s az északi határőrök a határt átlépve, kínai területen vették őket őrizetbe március közepén. Phenjan viszont azt állította, hogy az újságírók illegálisan behatoltak Észak-Korea területére, és katonai objektumokat próbáltak felderíteni.

Az elítéltek nem fellebbezhetnek a határozat ellen, mert a múlt csütörtökön kezdődött eljárás Észak-Korea legmagasabb szintű bírósága előtt zajlott, amelynek döntései véglegesnek tekintendők. A tárgyalás a sztálinista országra jellemző módon a nyilvánosság teljes kizárásával folyt le, s a megfigyelők előzetes várakozásainál súlyosabb ítélet született.

A washingtoni Fehér Ház szóvivője, Bill Burton elmondta, hogy Barack Obama elnököt "mély aggodalommal" tölti el a kiszabott büntetés, és "minden lehetséges eszközt" meg fog ragadni az újságírónők kiszabadítása érdekében. Ian Kelly külügyi szóvivő korábban hasonlóképpen nyilatkozott.

Elemzők szerint elképzelhető, hogy a szigorú ítélettel Phenjan engedményeket próbál kicsikarni az Egyesült Államokból a két ország közötti feszült időszakban. Washington ENSZ-szankciókat szorgalmaz Phenjannal szemben a május 25-i, második nukleáris robbantási kísérlet miatt.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?