Újrainduló kampány Madeleine felkutatására

London |

<p>Újabb kampányt indítanak a Portugáliában csaknem két éve eltűnt skót kislány, Madeleine McCann szülei a gyermek felkutatására, abban a reményben, hogy a helybeliek közül valaki érdemi információval szolgál.</p>

Az idén hat éves Madeleine-nek 2007. május 3-án veszett nyoma a dél-portugáliai Praia da Luz főleg britek látogatta, Ocean Club nevű üdülőközpontjában. A kislány - két kisebb testvérével - a szállodai szobában aludt, miközben a szülők az épülettől nem messze, baráti társasággal vacsoráztak.
    Az esetet szinte példátlan nemzetközi figyelem kísérte, különösen azután, hogy a portugál rendőrség 2007 őszén az orvos szülőket, Gerry és Kate McCannt nyilvánította gyanúsítottá az ügyben.
    A gyanúsítást ugyan tavaly nyáron - érdemi bizonyítékok hiányában - feloldották, a gyermeknek azonban azóta sem lelik nyomát.
    Időközben a világsajtó figyelme is egyre lanyhul, már a brit lapok is meglehetősen ritkán foglalkoznak a témával. Madeleine ügye, amely korábban folyamatosan az első oldalakon szerepelt, szinte eltűnt az újságokból.
    A szülők - a BBC keddi beszámolója szerint - most újabb, az eltűnés környékére összpontosító, figyelemfelhívó kampányba kezdenek a következő két hétben. A házaspár tízezer portugál nyelvű szórólapot készíttetett; ezeket Praia da Luz tágabb környezetének lakosságához juttatják el közvetlenül.
    Emellett köztéri óriásplakátokon és tömegközlekedési járművekre elhelyezett hirdetéseken is emlékeztetik a helyieket Madeleine-re.
    A kislány felkutatására létrehozott alap, a Find Madeleine Fund közleménye szerint a korábbi időszakban a fő hangsúly a nemzetközi felhívásokon volt, a helyi lakosság körében azonban nem folyt kellő intenzitású információgyűjtés.
    Az alap szerint "szinte biztos", hogy a helybéliek közül valaki tud olyan életfontosságú adattal szolgálni, amelynek révén Madeleine visszakerülhet szüleihez.
    A brit sajtó az év elején olyan értesüléseket közölt, hogy a szülők megbízása alapján a Scotland Yard volt detektívjeiből, valamint a brit belső és külső elhárítás (MI5, MI6) egykori ügynökeiből álló, 12 fős csapat keresi a gyermeket, erről a kutatási próbálkozásról azonban azóta sincs újabb hír.
    McCannék először egy spanyol magándetektív-irodát bíztak meg a kislány fellelésével, de a Metodo 3 nevű cég - miután a Madeleine-alap 300 ezer fontot (csaknem 100 millió forintot) kifizetett neki - teljes kudarcot vallott.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?