Újra támad az Ebola

<p>Ebola-járvány tört ki Guineában és már harmincnégy bizonyított halálesetet okozott február óta, miközben a vírus nagy valószínűsséggel a szomszédos Sierra Leonéra is átterjedt - jelentette be szombaton a guineai egészségügyi minisztérium az Egészségügyi Világszervezettel (WHO) közösen.</p>

Az afrikai országban eddig összesen negyvenkilenc esetet regisztráltak a betegség február 9-i feltűnése óta. A tárca sajtóközleménye szerint a főváros, Conakry mellett az ország délkeleti részén, három különböző városban is észleltek megbetegedéseket. A kormány arra kérte a lakosságot, hogy jelentsenek minden gyanús esetet.
   

Az Orvosok határok nélkül segélyszervezet közölte, hogy szükségintézkedéseket léptettek életbe, az ország déli részében segítenek karantént állítani, emellett pedig 33 tonna gyógyszert és egészségügyi felszerelést küldenek a térségbe.
   

A Sierra Leone-i hatóságok vizsgálatot indítottak egy 14 éves fiú ügyében, aki nemrégiben halt meg a két ország közötti határ közelében fekvő egyik településen, miután Guineába utazott egy ebolás férfi temetésére.
   

Az ebola nagyon erősen fertőző és nincs ellene orvosság. A vírus hatására összeomlik a szervezet véralvasztó képessége, fellép az elvérzés veszélye, és a betegség végzetessé válik.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?