Újra nyugalom Urumcsiban, de sok a katona

Urumcsi |

<p>Nyugalom volt csütörtökre virradóra az elmúlt napok zavargásai után Urumcsiban, a nyugat-kínai Hszincsiang-Ujgur autonóm régió székhelyén, de továbbra is erős a katonai jelenlét.</p>

 Lassan visszatér az élet a rendes kerékvágásba a 2,3 milliós városban.
    Újra megindult a forgalom, több üzlet három nap zárva tartás után csütörtökön újra kinyitott. Igaz, akadtak boltosok, akik még nem húzták föl a redőnyt, attól tartva, hogy kiújulnak az etnikai villongások a régióban őslakos muzulmán ujgurok és a betelepített hanok (kínaiak) között.
     Csütörtökön is katonákkal megrakott teherautók dübörögtek keresztül a városon. A biztonsági erőket láthatóan úgy igyekeztek telepíteni, hogy elválasszák egymástól az ujgur és a han közösség lakónegyedeit.
    Mindkét fél azt mondja, tart a másiktól. Ujgur férfiak egy csoportja barikádot épített a központi piac melletti ujgur lakónegyedben.
    Az állami tv - az egységet demonstrálandó - Kína kereskedelmi központjából, Sanghajból keltezett tudósításában bemutatta, hogy a városi párttitkár és a polgármester ujgur éttermeket keresett föl.
    Vasárnap este zavargásokba torkollott egy békésnek induló ujgur tiltakozó akció Urumcsiban; az etnikai jelleget öltő összetűzésekben legkevesebb 156 ember életét vesztette, több mint ezren megsebesültek.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?