Újabb vajdasági faluban szűnhet meg a magyar tannyelvű oktatás

Belgrád |

<p>Nagy a valószínűsége annak, hogy két év múlva újabb vajdasági településen szűnik meg a magyar tannyelvű oktatás - írta pénteki számában az újvidéki Magyar Szó.</p>

Az 1300 lakosú Szőllősudvarnokon (Banatski Dvor) élők csaknem fele magyar.

A magyar határtól messze, Nagybecskerektől (Zrenjanin) 20 kilométernyire északkeletre, a szórványban fekvő bánáti faluban azonban a magyar szülők többsége már évek óta szerb iskolába járatja gyerekét - írta a vajdasági magyar napilap. Ősszel a helyi általános iskolában – egyetlen elsős nélkül – két gyerekkel indul a tanítás az összevont magyar tagozaton. Ha pedig jövőre nem iratkozik be egyetlen gyerek sem a magyar osztályba, akkor két év múlva megszűnik a magyar tannyelvű oktatás Udvarnokon.

Sok szülő azért dönt a szerb osztály mellett, mert úgy gondolja, hogy így könnyebb lesz a gyerekének a középiskolában. Egyes szülők arra hivatkoznak, hogy - miután a magyar tannyelvű felső tagozat az Udvarnoktól hét kilométerre lévő Tordán (Zitiste) működik - jobb, ha a gyerek nem utazik, és helyben fejezi be a - Szerbiában is nyolcosztályos - általános iskolát. Volt, aki azt mondta, hogy a magyar gyerekek „magányosak” a többségben levő szerb gyerekek között. Ugyanakkor ha tavaly a nyolc magyar elsőst nem a szerb, hanem a magyar osztályba íratták volna, akkor többen lettek volna, mint a szerb elsősök - jegyezte meg a Magyar Szó.

Az újság idézte az iskola magyar tanítónőjét, aki azt mondta, kizárólag a szülőn áll a döntés, hogy szerb vagy magyar osztályba íratja gyermekét, a tanító nem hívhat, és nem is küldhet el senkit.

A lap megszólaltatta Korhecz Tamást, az oktatási ügyekben is illetékes magyar miniparlament, a Magyar Nemzeti Tanács (MNT) elnökét, aki azt mondta, a Vajdaságban a magyar gyerekek közül nagyjából minden ötödiket íratnak szerb osztályokba. Szavai szerint öt évtizede ilyen az arány, és ez most sem változott. Hozzátette, ez az arány a szórványban és a népesebb, szerb többségű településeken – például Újvidéken (Novi Sad) – jóval nagyobb, "míg mondjuk Zentán és Adán nincs ilyen jelenség".

A politikus rámutatott, általános diákhiány lépett fel, amely különösen a szórványt érinti. "Amikor 30 gyerekből tíz szerb osztályba iratkozott, akkor senki sem vette olyan nagy problémának, de most, amikor hatból három gyerek szerb tagozatba iratkozik, nagy a baj" - mondta, hozzátéve, hogy az MNT foglalkozik az üggyel, de több hónapba telik, mire érdemi szakmai választ tud adni a kérdésre.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?