Újabb tisztogatási hullám Törökországban

Ankara |

<p>Összesen 1628 embert vettek őrizetbe Törökországban egy kiterjedt, országos szintű biztonsági művelet keretében - jelentették be szombaton a török biztonsági szolgálatok, a kormány hivatalos közlönye pedig arról számolt be, hogy újabb több mint 3900 közalkalmazottat bocsátottak el állásából.</p>

Az Anadolu török hírügynökség tudósítása szerint a "Békét Törökországnak" (Peace Turkey) fedőnevű biztonsági művelet pénteken késő este vette kezdetét, ennek keretében az ország 81 tartományában lévő "stratégiai körzetekben" és nyilvános helyszíneken hajtottak végre razziákat, s ezek során összesen 1628 embert vettek őrizetbe.

E forrás szerint a török rendőrség terrorizmus, kábítószer-kereskedelem, szervezett bűnözés és embercsempészet elleni részlegeinek több mint 71 ezer tisztje vett részt a nagy lélegzetű akcióban, együttműködve a csendőrséggel és a parti őrséggel. 

Több mint 80 gépkocsit távolítottak el az utakról, 41 nem nyilvántartott lőfegyvert, 35 vadászpuskát és 38 vaktöltényes fegyvert foglaltak le a művelet során, amelyhez helikoptereket és nyomkereső kutyákat is igénybe vettek - olvasható a biztonsági szervek közleményében.

A közleményből nem derül ki, hogy a biztonsági szolgálatok milyen bűncselekménnyel gyanúsítják az elfogott személyeket.

Az Anadolu hírügynökség három napja, szerdán azt jelentette, hogy elfogatóparancsot adtak ki az országban 3224 ember ellen a 2016. júliusi puccskísérletért felelőssé tett, Amerikában élő Fethullah Gülen muzulmán hitszónok nemzetközi hálózatához fűződő állítólagos kapcsolata miatt. Az aznap őrizetbe vett 1013 embert azzal gyanúsították, hogy a gülenista mozgalomnak a rendőrségbe beépült tagjait irányították.

További razziák is lesznek

A szerdai rajtaütés-sorozatot az idei év eddigi legnagyobb török razziájának nevezték, az országos akcióban mintegy 8,5 ezer rendőr vett részt, és Süleyman Soylu török belügyminiszter úgy nyilatkozott, hogy a rajtaütések még folytatódni fognak. Hozzátette: a gyanúsítottak "az állam szabályait semmibe véve alternatív rendőrséget próbáltak kialakítani". Soylu a szervezkedés megroppantására irányuló legfontosabb lépésnek nevezte a szerdai razziát.

A belügyi tárca legutóbb április 2-án közölt összefoglaló adatai szerint tavaly július 15. óta 113 260 embert vettek őrizetbe Törökországban a hatalomátvételi kísérlettel összefüggésben, közülük 47 155-öt előzetes letartóztatásba is helyeztek, köztük rendőröket, katonákat, tábornokokat, bírákat és ügyészeket. 

Közel 4 ezer elbocsátás

A kormány hivatalos közlönye szombaton hírt adott más büntető intézkedésekről is.

Eszerint a török hatóságok több mint 3900 embert tettek utcára a közigazgatás területéről, a hadseregtől és a csendőrségtől. Mindegyiküket azzal gyanúsítják, hogy kapcsolatban állnak "terrorista szervezetekkel és az állam biztonságát fenyegető struktúrákkal". Nem nevezik meg, hogy milyen struktúrákról van szó, de a korábbi hasonló esetekhez hasonlóan ezúttal is Gülen személyét engedi sejtetni a közlemény.

Állami alkalmazottakat érint az intézkedés, elsősorban börtönőröket, tisztviselőket, akadémikusokat, valamint a vallásügyi minisztérium alkalmazottait.

A tavalyi puccskísérlet óta egyébként közel 120 ezer embert menesztettek vagy függesztettek fel állásából egyebek közt a katonaság, a rendőrség soraiból, az oktatás, a média és az igazságszolgáltatás területéről, azzal gyanúsítva őket, hogy kapcsolatban álltak a gülenista mozgalommal vagy más, Törökország által terrorszervezetnek nyilvánított csoportokkal.

Angela Merkel német kancellár csütörtökön a német szövetségi törvényhozás alsóházában (Bundestag) kijelentette: az ankarai kormány tevékenysége súlyosan megterheli Németország és Törökország, illetve az Európai Unió és Törökország kapcsolatát. Merkel aláhúzta, hogy a sajtó és a vélemény szabadságának korlátozása nem egyeztethető össze a jogállamisággal, és elfogadhatatlan, hogy a török végrehajtó hatalom bírósági döntés nélkül bűnösnek bélyegez embereket.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?