Újabb településeket támadott meg a Boko Haram Nigériában

Kano |

<p>Újabb településeket támadtak meg csütörtökön a Boko Haram nevű iszlamista terrorszervezet fegyveresei Nigéria északkeleti részén - közölték helyi lakosok az AFP francia hírügynökséggel.</p>

A katonai egyenruhát viselő fegyveresek mintegy húsz gépjárműből álló konvojjal érkeztek a Gombe szövetségi állambeli Bajoga településre, s ott összecsaptak a helyi biztonsági erőkkel. A támadók rendőrsöket és pártszékházakat gyújtottak fel, bankokat fosztogattak. A hadseregnek végül háromórás harc után sikerült kiszorítaniuk a területről a szélsőségeseket, akik ezután az onnan mintegy öt kilométerre fekvő Ashaka település felé vették az irányt - derült ki szemtanúk beszámolóiból.

Az elmúlt egy hét alatt közel 350-en haltak meg terrorcselekmények következtében az Afrika legnagyobb kőolajtermelőjének számító ország északi részén. A saría (iszlám jog) radikális értelmezésén alapuló állam létrehozásáért küzdő Boko Haram évek óta folytat fegyveres harcot Észak-Nigériában. A Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet becslései szerint a csoport tagjai legalább kétezer civil lakossal végeztek az év eleje óta.

A szervezet áprilisban azzal került a nemzetközi sajtó figyelmének középpontjába, hogy elrabolt 276 iskolás lányt, majd azzal fenyegetőzött, hogy eladja őket rabszolgának. A Chibokból elrabolt lányok közül több mint kétszázan továbbra is a szervezet fogságában vannak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?