Újabb műemlékeket rombolt le az Iszlám Állam Palmürában

Palmüra |

<p>Az Iszlám Állam (IÁ) dzsihadista szervezet fegyveresei a közép-szíriai Palmürában lerombolták a római kori amfiteátrum egy részét és megsemmisítettek a híres római négyeskaput, a Tetrapülont - közölte pénteken a helyi sajtó.</p>

A SANA állami hírügynökség jelentése szerint a harcosok megsemmisítették a II. századi amfiteátrum homlokzatát, valamint mellette álló híres oszlopos négyeskapu-együttest, a Tetrapülont. A hírügynökség nem szolgált további részletekkel, illetve azt sem közölte, hogy a rombolás mikor történt.

Az American School of Oriental Research (ASOR) nevű, régészeti kutatásokat támogató amerikai szervezet által közölt felvételeken jelentős mértékű rombolás látszik a Tetrapülonon és a római színházon. Az ASOR szerint ezt az IA követte el szándékosan.

Mamún Abdel-Karim szíriai örökségvédelmi miniszter azt mondta, hogy a Tetrapülon 16 oszlopából csupán két oszloppár áll a helyén, a többit kidöntötték.

Az ASOR szerint a római körszínház színpadja mögötti oszlopsor is megrongálódott.

Szergej Rudszkoj altábornagy, az orosz vezérkar műveleti főosztályának vezetője szerdán Moszkvában arról számolt be, hogy az IÁ nagy mennyiségű robbanószerrel felszerelkezett fegyvereseket dobott át Palmüra térségébe, hogy megsemmisítsék a városban lévő műemlékegyüttest.

Szerdán a terroristák embereket végeztek ki az amfiteátrumban, a foglyok némelyikét agyonlőtték, másokat lefejeztek.

Ezzel egy időben Aleppó tartomány nyugati részén légi csapásokban meghalt a Fatah as-Sám dzsihádista szervezet mintegy negyven harcosa - közölte az Emberi Jogok Szíriai Megfigyelőközpontja (OSDH). A londoni székhelyű emigráns szervezet szerint ugyanakkor nem világos, hogy orosz vagy amerikai harci gépek hajtottak végre támadást a térségben.

Az Iszlám Állam harcosai tavaly decemberben foglalták vissza Palmürát, kilenc hónappal azt követően, hogy a damaszkuszi rezsim erői orosz segítséggel kiűzték őket onnan. A dzsihádista szervezet már akkor is nyilvános kivégzésekhez használta az ókori körszínházat.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?