Újabb menekültdráma a Földközi-tengeren

Róma/Athén |

<p>Újabb tragédia történt a Földközi-tengeren: Líbia partjainál legalább 40 menekült vesztette életét egy hajóbalesetben - tájékoztatott vasárnap az olasz média.&nbsp;</p>

 A szerencsétlenül járt afrikai bevándorlók közül 27-nek a holttestét a líbiai fővárostól, Tripolitól keletre található Zliten strandján találták meg, míg a többi halottat a település közelében mosta partra a tenger. A Triton nevű európai uniós határvédelmi misszió ezenkívül további 30 migráns után kutat, akik a baleset óta nem kerültek elő. Az Afrika felől Európába tartó migránsok nagy része a belpolitikai káosz uralta Líbia partjairól indul útnak embercsempészek közreműködésével. Idén már több ezren vesztették életüket a Földközi-tengeren való átkelés közben. Eközben a görög partoknál is történt egy menekülteket érintő szerencsétlenség: legalább egy nő és két gyerek fulladt meg vasárnap Leszbosz szigeténél, amikor az őket 63 másik migránssal együtt szállító gumicsónak nekiment egy sziklának. A görög hatóságok szerint az utasok közül hét embert még mindig nem találnak, a többieknek viszont sikerült partot érniük. A gumicsónakban ülők nemzetisége egyelőre nem ismert.  Az utóbbi hetekben már több tucat menekült vesztette életét, miközben Törökországból elindulva megpróbált az Égei-tengeren valamelyik görög szigetre eljutni. Jannisz Muzalasz, a bevándorlási ügyekben illetékes görög miniszter szombat este tiltakozott azon felvetés ellen, hogy a jövőben az athéni olimpiai negyedben helyezzenek el nagyjából 50 ezer menekültet. "Ciprasz miniszterelnök és én is mindig azt mondtuk, hogy nem tudjuk országunkat egy óriási menekülttáborrá változtatni" - hangsúlyozta Muzalasz. Az ötletet nemcsak gazdaságilag, hanem politikailag és társadalmilag sem lehet keresztülvinni - mutatott rá a tárcavezető a Mega nevű görög televíziós csatorna egyik szombat este sugárzott beszélgetős műsorában. A Spiegel című német hírmagazin szombaton forrásai megnevezése nélkül arról számolt be, hogy az Európai Bizottság tervbe vette a menekültek regisztrációját végző leszboszi és kószi befogadóközpontok áthelyezését a görög szárazföldre. "Görög részről nem létezik ilyen ötlet" - mondta Muzalasz. Hozzátette: amennyiben a vasárnapra összehívott rendkívüli brüsszeli európai uniós csúcstalálkozón - ahol a nyugat-balkáni migrációban érintett 10 ország, köztük Magyarország képviselői lesznek jelen - ez a felvetés felmerülne, a görög kormány nemleges választ fog rá adni.
Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?