Újabb légi katasztrófa: Dél-Szudánban zuhant le egy repülőgép

Juba |

<p>Lezuhant egy teherszállító repülőgép szerdán Dél-Szudánban, legalább negyvenegy halálos áldozata lehet a tragédiának - mondta egy helyi tisztviselő, akinek szavait más források is megerősítették.&nbsp;</p>

 Az államfő szóvivője, Ateny Wek Ateny szerint az orosz gyártmányú, Antonov típusú gépen mintegy húszan utaztak, beleszámítva a személyzetet is. Tíz-tizenöt utas lehetett a fedélzeten. A személyzet egy tagja és egy gyerek túlélte a történteket. 

A szerencsétlenségnek a földön tartózkodók között is voltak halálos áldozatai, de egyelőre ezek pontos száma nem ismert. 

Egy szemtanú azt mondta, hogy több mint negyvenegy holttestet számolt össze a tragédia helyszínén.

A repülőgép a főváros, Juba repülőteréről száll fel, majd nem sokkal később lezuhant a Fehér-Nílus partján. A roncs darabjai, a függőleges vezérsík, valamint a gép törzse egy mezőn szóródtak szét, közel a vízhez. 

Korábban a helyi sajtó arról számolt be, hogy a gépnek orosz személyzete volt, és hét utas tartózkodott a fedélzeten. 

Az Afrikában szállítói feladatokat ellátó orosz légitársaságok nem erősítették meg, hogy övék lenne a lezuhant repülőgép. Egy forrás az Interfax hírügynökséggel azt közölte: "Az adott térségben teherszállítói feladatokat teljesítő orosz légitársaságok nem számoltak be arról, hogy elvesztették volna egyik gépüket".

A nyilatkozó ugyanakkor nem zárta ki, hogy a gép valamelyik katonai légitársasághoz tartozhatott.

Az orosz polgári repülésügyi hatóság, a Roszaviacija szóvivője, Zsanna Tyerehova azt mondta, hogy a Dél-Szudánban lezuhant An-12-es típusú repülőgép nem szerepel nyilvántartásukban. Szavait a Ria Novosztyi orosz hírügynökség idézte.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?