Újabb járványgóc alakult ki Kelet-Kínában

koronavírus Kína

Újabb koronavírus-járványgóc alakult ki a kelet-kínai Fucsien tartományban, ahol két városban korlátozták a kiutazást, és kedden megkezdték a teljes lakosság tesztelését a további esetek kiszűrésére.

A csaknem 3 millió lakosú Putien városában múlt pénteken azonosították az új góchoz kapcsolódó első eseteket. A helyi hatóságok keddi jelentése szerint a belföldi fertőzésből eredő koronavírusos esetek száma azóta 85-re nőtt a városban. Az eddig regisztrált fertőzöttek közül 64 embernél alakultak ki a Covid-19 tünetei, míg további 21-en egyelőre panaszmentes vírushordozók. A megbetegedéseket a koronavírus delta variánsa okozta, amelyet az eddigi feltételezések szerint egy Szingapúrból augusztusban hazatérő férfi hurcolhatott be. A Global Times című kínai lapnak nyilatkozó szakértők azonban rámutattak: a vírus más forrásból is származhatott, a férfit ugyanis az után diagnosztizálták fertőzöttként, hogy beutazását követően letöltötte az előírt, 21 napos karantént, ilyen hosszú lappangási idő pedig ritka.

 A kínai egészségügyi hatóságok a helyzetet súlyosnak és összetettnek nevezték – derült ki a Global Times cikkéből –, a korai esetek egy része ugyanis egy helyi iskolához köthető, ahol védőoltással még nem rendelkező diákok fertőződtek meg. Szakértők emiatt a vírus gyors terjedésére számítanak a következő napokban, és különösen veszélyeztetettnek tartják a diákokkal egy háztartásban élő időseket.

A népszerű üdülőhelynek számító, több mint 4 millió lakosú Hsziamenben az új járványhullámhoz kapcsolódóan keddig összesen 35 új beteget azonosítottak. A legelső, vasárnap regisztrált fertőzött az egyik putieni pácienssel kapcsolatba kerülve fertőződött meg. Hsziamenben emellett betiltották az összejöveteleket, a beltéri szórakozóhelyeknek pedig ideiglenesen be kellett zárniuk, különös tekintettel arra, hogy a jövő héten esedékes a Kínában fontos családi ünnepnek számító őszközép ünnep.

Mindkét városban felfüggesztették a jelenléti oktatást, és az óvodák működését. A hatóságok korlátozták továbbá a kiutazást az érintett városokból – az ott élők csak a legszükségesebb esetben, 48 órán belül készült, negatív vírusteszt birtokában utazhatnak el.

Fucsien tartományban a gyorsforgalmi utakon ellenőrzéseket vezettek be a vírus terjedésének megfékezésére.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?