Újabb hitelrészletről állapodott meg Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap

ukrán válság k

Szakértői szinten megállapodás született Ukrajna és a Nemzetközi Valutaalap (IMF) között egy tavaly jóváhagyott hitelcsomag újabb, harmadik részletének folyósításáról – jelentette be a washingtoni szervezet pénteken.

Az IMF közleménye szerint a hitelcsomag harmadik, 800 millió dolláros részletének megadását jóvá kell még hagynia a Valutaalap igazgatóságának is, amely a tervek szerint március második felében dönthet erről.

A közlemény szerint az IMF szakértői „a múlt évről az ukrán gazdaság erőteljes növekedésének, a csökkenő inflációnak és a tartalékok erősödésének pozitív dinamikáját” tapasztalták, de „az idei kilátások továbbra is nagyon bizonytalanok a háború folytatódása miatt”.

A négy évre szóló hitelkeret korábbi, 900 millió dolláros részletét tavaly decemberben hagyta jóvá az IMF igazgatótanácsa. A valutaalap 2023-ban elfogadott 15,6 milliárd dolláros támogatási csomagjának első, 2,7 milliárd dolláros részletét tavaly áprilisban utalták át.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?