Újabb erdőtüzekre figyelmeztetnek Görögországban és Cipruson is

rodosz erdotusz

Hétfőn újból tűzveszélyre figyelmeztettek a görög hatóságok, és felszólították a lakosságot, hogy legyenek óvatosak a nyílt láng használata és a szikrák lángra lobbanása miatt. Görögország hétfőn két tűzoltó repülőgépet is küldött Ciprusra, ahol félő, hogy a lángok újból terjedni kezdenek a szeles idő miatt.

A görög tűzoltóság a közösségi médiában hívta fel a lakosság figyelmét, hogy a fővárost körülvevő Attika régióban, a Peloponnészoszi-félsziget déli részén és Kréta nyugati részén is rendkívül magas a tűzveszély. Ennek oka jelenleg nem a magas hőmérséklet, amely a nyári hónapok időjárásához viszonyítva még a normális keretek között van, hanem az erős szél, amely a szakértők szerint ezen a héten az ország több pontján is várható.

A figyelmeztetés különösen az Égei-tenger térségét érinti a nyári hónapokban, amikor a százaz nyári szél eléri Krétát és a többi szigetet. Mivel Görögország legnagyobb részén már hetek óta nem esett eső, egy szikra is elég ahhoz, hogy a szél óriási tüzet csiholjon – figyelmeztetnek a szakemberek.

A tűzesetek mindennaposnak számítanak Görögországban, de többségük kezelhető és ellenőrizhető. Számos esetben gyújtogatás vagy gondatlanság miatt alakulnak ki, például egy eldobott cigaretta vagy figyelmetlen kerti grillezés miatt.

Görögország hétfőn két tűzoltó repülőgépet küldött Ciprusra, ahol több négyzetkilométernyi hegyvidéket perzseltek fel a lángok péntek óta. A tüzet szombaton több száz tűzoltónak sikerült megfékeznie, de félő, hogy a szeles idő hatására újból tűz üt ki. A tűz megfékezésében Jordánia is közreműködik három repülőgéppel. A ciprusi környezetvédelmi minisztérium Izraellel is tárgyalásokat folytat a segítségnyújtásról. A görög polgári védelmi minisztérium hétfőn közölte, hogy 20 tonna égésgátló anyagot is útnak indítottak Ciprus felé, a repülőgépek pedig várhatóan egy napon belül munkába állhatnak.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?