Újabb egyiptomi keresztény templomnál követtek el merényletet

Kairó |

<p>A vasárnap délelőtti merénylet után pár órával újabb merényletet követtek el egy másik keresztény templomnál Egyiptomban, ezúttal Alexandriában. Az egyiptomi egészségügyi minisztérium közlése szerint 11-en meghaltak és legalább 35-en megsérültek a detonációban.&nbsp;</p>

Egy öngyilkos merénylő robbantotta fel magát vasárnap az alexandriai Szent Márk-katedrálisnál, ahol előzőleg II. Tavadrosz kopt pápa mutatott be virágvasárnapi misét. Az egyházfő jól van, még a merénylet előtt távozott a katedrálisból. 

A merénylő nem jutott be a templomba, mivel a bejáratot védő rendőrök feltartóztatták. Ekkor hozta működésbe a robbanószerkezetet, legalább három rendőrt is megölve.

Néhány órával korábban, nem sokkal tíz óra előtt a tantai Szent György-templomban történt robbantás, itt legalább 26 ember halt meg és hetvenegyen megsebesültek. 

Mindkét merénylet elkövetését az Iszlám Állam nevű terrorszervezet vállalta magára.

Abdel-Fatah esz-Szíszi egyiptomi elnök összehívta a nemzetbiztonsági tanácsot - közölte az egyiptomi televízió.

A Kreml által kiadott közlemény szerint cinikusnak nevezte és elítélte a tantai merényletet Vlagyimir Putyin orosz elnök, és hangsúlyozta, hogy a nemzetközi közösségnek egységesen kell fellépnie a terrorizmus legyőzése érdekében.

A palesztin elnök részvétéről biztosította az egyiptomi kopt egyházat, és a palesztin nép szolidaritását tolmácsolta az egyiptomi vezetésnek.

Részvétéről biztosította az egyiptomi merényletek áldozatainak hozzátartozóit Alexander van der Bellen osztrák államfő és Sebastian Kurz külügyminiszter, Sigmar Gabriel német külügy- és Thomas de Maiziere belügyminiszter, valamint a spanyol külügyminisztérium is.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?