Ebolafertőzés következtében meghalt két ember a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén fekvő, belső menekülteknek kialakított táborban – közölte az ENSZ Menekültügyi Főbiztossága (UNHCR) pénteken. A jelentés szerint a táborban uralkodó zsúfoltság és a magas fertőzési kockázat miatt azonnali járványügyi intézkedésekre van szükség.
Újabb áldozatot követelt az ebola Afrikában
Az UNHCR csütörtökön közzétett beszámolója szerint a harmincezer embernek otthont adó Kpangba táborban történt halálesetek miatt azonnal meg kell erősíteni a megelőzést és védekezést, mivel a zsúfoltság miatt rendkívül magas a vírus továbbterjedésének kockázata.
Az Egészségügyi Világszervezetnek (WHO) a Kongói Demokratikus Köztársaság keleti részén dolgozó kutatója pénteken arra figyelmeztetett, hogy a fertőzés tényleges kiterjedése a hivatalos adatoknál nagyobb lehet. "Továbbra is vannak olyan magas kockázatú térségek, ahonnan hiányos információk állnak rendelkezésre" - mondta Olivier le Polain Beniben. Hozzátette, hogy ezeken a területeken erősíteni kell a fertőzések felderítését.
A szakember szerint komoly gondot jelent a betegek elkülönítésére alkalmas kapacitások hiánya is. A három érintett tartományban jelenleg összesen 250 kórházi ágy áll rendelkezésre erre a célra.
A kongói egészségügyi hatóságok csütörtökön arról számoltak be, hogy a megbetegedéshárom új egészségügyi övezetre terjedt át Észak-Kivu és Ituri tartományban. A szerdai adatok szerint az országban eddig 676 igazolt ebolafertőződést és 136 halálesetet jegyeztek fel.
A mostani járványt az ebolavírus ritka Bundibugyo változata okozza, amely ellen jelenleg nincs engedélyezett vakcina vagy célzott kezelés. Az egészségügyi dolgozók szerint a fertőzés hetekig észrevétlenül terjedt, ezért a hatóságok csak késve tudták megkezdeni a védekezést.
A WHO egyelőre nem készített előrejelzést a fertőzés várható méretéről. Az amerikai Járványügyi és Betegségmegelőzési Központ (CDC) korábban arra figyelmeztetett, hogy a mostani hullám akár a 2014-2016-os, több mint 11 ezer ember halálát okozó nyugat-afrikai ebolajárványhoz is mérhetővé válhat.
Ezt olvasta már ?
Nem megfelelő a hozzászólás?
A szabályokat sértő hozzászólás jelentéséhez jelentkezzen be, vagy töltse ki az űrlapot.Támogassa az ujszo.com-ot
A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!
Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.