Új vírus - Mexikó tiltakozik a kínai intézkedések ellen

Mexikóváros |

<p>A mexikói kormány elfogadhatatlannak nevezte vasárnap, hogy a kínai hatóságok karantén alá helyeztek több mexikói beutazót, törölték a két országot összekötő repülőjáratokat és betiltották a mexikói sertéshús importját az új típusú influenzavírusra hivatkozva.</p>

Mexikó szerint az ázsiai ország olyan mexikói állampolgárokat is karanténba zár, akik nem mutatják az új H1N1-es altípusú vírusfertőzés tüneteit. A külügyminisztérium vasárnapi közlése szerint Kínában 14 mexikóit tartanak elővigyázatosságból elkülönítve.
    A Mexikóban méltatlannak érzett kínai intézkedésekre válaszul a közép-amerikai ország arra biztatta polgárait, hogy ne utazzanak Kínába, illetve lemondta részvételét a május 19. és 21. között Sanghajban megrendezendő Sial vásáron. A világ egyik legjelentősebb mezőgazdasági és élelmiszeripari szakvásárán 30 mexikói cég képviseltette volna magát.
    Az új influenza először Mexikóban jelent meg, ahol eddig 48 halálos áldozatot követelt, és több mint 1600 embert betegített meg. Az Egyesült Államokban viszont 2254 megbetegedést tartanak számon, így ott immár több a megerősített fertőzés, mint Mexikóban.

 

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?