Új vírus - első újinfluenzás haláleset Belgiumban és Tajvanon

Brüsszel/Tajpej/Baku |

<p>Meghalt csütörtökön Belgiumban egy fiatal nő, aki korábban A/H1N1 vírussal fertőződött - jelentette be az influenzával foglalkozó tárcaközi bizottság.</p>

Tajvanon is meghalt az első beteg, egy súlyos egészségügyi gondokkal küszködő 39 éves férfi.
    A  harmincas éveiben járó, Antwerpen tartománybeli nő az új típusú első halálos áldozata Belgiumban. Hétfőn került az intenzív osztályra "gyenge influenzás tünetekkel", fejfájással, enyhe lázzal és köhögéssel - áll a bizottság közleményében. A gondos ápolás ellenére vírus okozta kétoldali tüdőgyulladásban halt meg csütörtök reggel. A vizsgálat megerősítette a A/H1N1 vírus jelenlétét.
    A 10,6 millió lakosú Belgiumban eddig 126-an fertőződtek meg bizonyítottan az új típusú influenza vírusával, de július közepe óta nem végeztek hivatalos teszteket. Becslések szerint a múlt héten 281, az azt megelőzőn pedig 300 új megbetegedés történhetett.
    A tajvani egészségügyi hatóságok csütörtökön jelentették az első halálesetet. A páciens július 14-én került kórházba torokfájással és lázzal - közölte a betegellenőrzési központ. A férfi májrákban és hepatitiszben szenvedett.
    Azerbajdzsánban bejelentették a két első újinfluenzás esetet. A fertőzöttek korábban Franciaországban, illetve Nagy-Britanniában jártak - közölte az egészségügyi minisztérium. Állapotuk súlyos, kezelés alatt állnak - közölte Viktor Gaszimov, a tárca illetékese sajtótájékoztatóján.
    A páciensek egyike nő, a másik egy 14 éves fiú, mindketten külföldi vakációról tértek vissza. A megbetegedéseket a repülőtéren észlelték június 27-én, illetve 28-án.

Hozzászólások

Kérjük a kommentelőket, hogy tartózkodjanak az olyan kommentek megírásától, melyek mások személyiségi jogait sérthetik.

Kedves olvasó!

Valószínűleg reklámblokkolót használ a böngészőjében. Weboldalunkon a tartalmat ön ingyenesen olvassa, pénzt nem kérünk érte. Ám mivel minden munka pénzbe kerül, a weboldalon futó reklámok némi bevételt biztosítanak számunkra. Ezért arra kérjük, hogy ha tovább szeretné olvasni a híreket az oldalunkon, kapcsolja ki a reklámblokkolót.

Ennek módját az “ENGEDÉLYEZEM A REKLÁMOKAT” linkre kattintva olvashatja el.

Engedélyezem a reklámokat

Azzal, hogy nem blokkolja a reklámokat az oldalunkon, az újságírók munkáját támogatja! Köszönjük!

18+ kép

Figyelem! Felnőtt tartalom!

Kérjük, nyilatkozzon arról, hogy elmúlt-e már 18 éves.

Támogassa az ujszo.com-ot

A támogatásoknak köszönhetöen számos projektet tudtunk indítani az utóbbi években, cikkeink pedig továbbra is ingyenesen olvashatóak. Támogass minket, hogy továbbra is függetlenek maradhassunk!

Ezt olvasta már?